David Attenborough új könyvében arról beszél, hogyan tettük tönkre a Földet

2020. május 30., szombat




A 94 éves természetfilmes azt is megírja, szerinte hogyan lehetne megállítani a pusztítást, ha azonnal cselekszünk.

A 94 éves Sir David Attenborough a mai napig aktív, dolgozik és továbbra is lelkesedéssel beszél a természet csodáiról. Ugyanakkor folyamatosan felhívja a figyelmet arra, hogy az emberiség hányféle módon árt a bolygónak. Filmjeiben, nyilatkozataiban is aggodalmát fejezi ki a jövővel kapcsolatban.

Márciusban, a koronavírus-járvány kapcsán is azt mondta, hogy "sokkal inkább fél attól, hogy a klímaváltozást, amelynek egyik következménye a világjárvány is, meg tudjuk-e állítani".

A tudós azt is elismerte, hogy nemzedéke elmulasztotta megvédeni a Földet, és bízik a fiatalokban, akiket láthatóan szenvedélyesen foglalkoztat, hogy mi lesz a következő 60-70 évben az egyetlen élőhelyünkön.

Attenborough sok évtizeden át tapasztalhatta meg a bolygó életét, változását. Így érthető, hogy testközelből megélt élményeiből számtalan filmet készített és könyvet írt.

Hamarosan megjelenik David Attenborough új könyve, az A Life on Our Planet.

Legújabb művében a vádaskodás helyett a jövőbe tekint. Azt szeretné megmutatni, hogy hogyan lehetne megállítani a pusztítást, ha azonnal cselekszünk.



A természetfilmes ebben arról ír, hogy mekkora pusztítást végzett az emberiség a Földön.

A neves környezetvédő azt is bevallotta, hogy most döbbent csak rá, milyen rendkívüli életút áll mögötte.

"Fiatalon azt hittem, bevetem magam a vadonba, és megtapasztalom az érintetlen természeti világot – ám ez merő illúzió volt. Korunk tragédiája napról napra, alig észrevehetően teljesedett be körülöttünk: eltűntek a bolygónk vadonjai, sorvadt a biodiverzitás. Tanúja voltam ennek a hanyatlásnak, és ez a könyv a tanúvallomásom"

- írja.

A bolygó állapotromlása végzetes lehet az emberiségre is, mert a mi életünk is a biodiverzitásra épül.

A tervek szerint ősszel mutatják be filmjét A Life On Our Planet-et (Az élet a bolygónkon) a Netflixen. Ebben is arra figyelmeztet, hogy a természet világa a szakadék szélére került. Az emberek életmódjukkal agyonhajszolták a Földet, és hanyatlásba taszították az élővilág egyedülálló, látványos csodáját.

OSZD MEG másokkla is!


Megtekintések száma: 44039





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet