David Icke – idegen vérvonalak a Föld múltjában

2019. január 18., péntek




Az Illuminátusok vérvonalai „királyi” rokonságát igen egyszerű megmagyarázni. A mi időnek nevezett fogalmunk szerint nagyon rég kezdődött a fajok keresztezése az emberek és a hüllők, valamint más lények között.

Ez a magyarázata azoknak a folyamatosan felbukkanó ősi történeteknek, amelyek arról tudósítanak, hogy „isteneknek” hitt lények érkeztek, és emberi nőket meghágva keresztezték fajukat az emberrel.

Ennek legismertebb verziója a Bibliában olvasható. A Genezis szerint az Isten fiai az emberek lányaival közösülve létrehozták a Nefilimnek nevezett hibrid fajt.

A szöveg, amiből angolra fordították a Bibliát, istenek – többes számban – fiairól szól, nem azt mondja, hogy egy egyedülálló Isten fiai.

A legtöbb földi kultúrában megtalálható ez a történet, például a suméroknál is, akik a jelenlegi Irak területén éltek i.e. 4000 és 2000 között. A sumérok feljegyzéseiben olvashatunk az emberi- és az Annunakinak nevezett nem-emberi faj közti kereszteződésről, és az effajta nemi aktusból származó félvér, hibrid gyermekekről.

Dél-Afrikában hasonló történet szól a Chitaurikról, a „Kígyó gyermekeiről”. Ezekben a történetekben folyton előkerül az alakváltás is. Ázsiában Nagáknak nevezik istenségeiket, akikről úgy tartják, hogy emberi és hüllő alakot is fel tudtak ölteni.

Az ember-hüllő hibrid vérvonalak lettek az ősi világ „királyi” családjai, így született meg az „Uralkodás Isteni Joga”. Igazából erre a „jogra” azért hivatkoztak, mert egyes családok genetikailag kötődtek az „istenekhez”, és ez alapján jártak el az istenek és emberek közti hibrid közvetítőként, félistenként.



Belőlük váltak a királyok, királynők és császárok. Kínában a császárok a „kígyó istenektől” való származásuk alapján formáltak jogot az uralkodásra. Természetesen a kínai kultúra alapja a sárkány, a Hüllők ősi jelképe.

A mai Irán területén egykor volt Média királyai is a „Média Sárkány Dinasztiája”, más szóval a „sárkány leszármazottai” néven voltak ismertek. A hüllő istenek és félvér királyaik, királynőik témája az egész földkerekségen elterjedt jelenség.

Ugyanezen hibrid vérvonalakhoz tartozó személyeket találhatjuk a mai napig a bankrendszer, a multinacionális vállalatok, a média, a politika, a titkosszolgálatok stb. hatalmi pozícióiban, s innen a „királyi” genetikai háttér az Egyesült Államok elnöki dinasztiájához is.

A mai Irak területén található ókori Babilon igen kiemelkedő része volt az Illuminátusok és leszármazottaik történetének, hiszen ez a város ősi erődítményeik egyike volt. A hibrid vérvonalak Babilonból, Sumérből, Egyiptomból és máshonnan terjeszkedtek, hogy uralják nem csak Rómát (eképpen a Római Birodalmat), hanem egész Európát is.

Ők lettek az európai királyi és arisztokrata családok, Anglia, Franciaország és Németország vált a legjelentősebb Illuminátus működési központokká, mind között leginkább London, vagyis Babilon-don.

Ugyanúgy, ahogy a Római Birodalom mögött álltak, az Illuminátusok létrehozták a Brit Birodalmat, a legnagyobb valaha ismert – legalábbis feljegyzett – birodalmat. Ez és a többi európai birodalom vált azon eszközzé, ami révén a hibrid vérvonalat hatalomra juttatták világszerte, beleértve azt a területet, amiből az Amerikai Egyesült Államok lett. Amikor az európai hatalmak látszólag kivonultak gyarmataikról, az egész csak az emberek átverésére szolgáló cirkusz volt.

Valójában hátrahagyták hibrid vérvonalú embereiket, akik titkos társaságaik hálózata révén utat törtek a hatalomba, és azóta is zavartalanul folytatják az egykori gyarmatok felügyeletét.

A különbség mindössze annyi, hogy immáron sokkal nagyobb hatalommal rendelkeztek, hiszen amíg nyílt színen folyt a gyarmati uralom, az alávetett népek legalább ismerték uraikat. Manapság azt hiszik, hogy saját országukat maguk irányíthatják, ám

valójában egy rejtett erő tartja kézben a kormányrudat, a nép által megválasztottnak vélt politikusok pedig igazából csak bábok.

Ahogy az évek során egyre inkább kibogoztam a részleteket, arra jöttem rá, hogy az Illuminátusok családjai továbbra is gyakorolják a vérivás és az emberáldozatok szörnyűséges rituáléit, éppen úgy, mint azt az ősidőktől fogva tették – nem utolsó sorban Babilónban.

Ez alól a leghíresebb családjaik és embereik sem kivételek, sem a Brit Királyi család, sem a Rothschildok, sem a Rockefellerek, és a hosszú lista, amit már több munkámban is nyilvánosságra hoztam. Vlad a Karóbahúzó, a Bushok és Windsorok őse csak egy elhíresült példa a vérivás és rituális emberáldozatok iránti rögeszmére.

Az általa inspirált Drakula szereplő egy alakváltó vámpír, aki grófi címet visel, ezzel is jelképezve a Hüllő vérvonal jelenlétét az „emberi” arisztokráciában.

Drakula nem csak egy képzeletbeli alak, az ő fajtája létezik, és ők foglalják el ma is a nemzeti és globális hatalmi pozíciókat. E szertartások számos célt szolgálnak, köztük a fajok keresztezését is, ahogy azt már korábban is említettem. Szeretném leszögezni, hogy ez nem csak az emberi nő és a hím hüllőlény közti fizikai nemi aktus révén valósulhat meg.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély érdekes rejtélyek ősi idegenek


Megtekintések száma: 31190





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet