Dél-Korea lehet a kulcs a koronavírus-járványhoz. Ez lehet a példa a világnak

2020. március 15., vasárnap




A koronavírus-járvány januári kirobbanása óta pénteken fordult elő először az Dél-Koreában, hogy kevesebb új fertőzöttet diagnosztizáltak, mint ahányan felgyógyultak a betegségből. Ez aztán szombatin is megismétlődött: a dél-koreai betegségmegelőző központ által közzétett adatok szerint az elmúlt 24 órában 107 új esetet azonosítottak, 204 pácienst pedig kiengedtek a kórházakból.

A kormányok, egészségügyi dolgozók, járványügyi szakértők világszerte megfeszített erővel dolgoznak azon, hogy lelassítsák, megfékezzék a koronavírus terjedését, egyelőre részsikerekkel. Dél-Korea hozzáállása más a járványhoz, és a hatékonyság alapján egyelőre úgy tűnik, hogy nekik van igazuk.

A módszer kulcsa az átláthatóság. 

Az iskolákat és az irodákat bezárták, a tömegrendezvényeket betiltották, de nem rendeltek el se beutazási tilalmat, az emberek mozgását sem korlátozzák, ehelyett lényegében azonnal információt közölnek minden pozitív koronavírusos esetről.

Nyomkövetés, tesztelés, kezelés

Nagyjából ezzel a három szóval lehetne röviden megfogalmazni azt, hogyan próbálják meg elejét venni a járványnak Dél-Koreában.

A távol-keleti országban szombatig 8086 koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak, az áldozatok száma jelenleg 73, így a halálozási ráta az egyik legalacsonyabb a világon.

A járványkezelés lényege a gyorsaság. Dél-Koreában egyáltalán nincs hiány a tesztekből, sőt maguk fejlesztették ki azt, és négy vállalatnak adtak engedélyt a gyártásra. 

Így hetente 140 ezer tesztet tudnak előállítani, amik 98 százalékos pontosságúak. Országszerte közel száz ponton teszteltetheti magát bárki szinte azonnal, és 24 órán belül meg is kapja az eredményt. Mindezt ingyen.

Akinél diagnosztizálják a koronavírust, de enyhék a tünetei, házi karanténba küldik, hogy a kórházakat ne terheljék túl. Amint valakinek súlyosbodik az állapota, mentők mennek érte védőfelszerelésben.

Emellett minden koronavírusos betegtől részletes beszámolót kérnek arról, hol járt az elmúlt napokban, amit rögtön ellenőriznek a bankkártya-tranzakciók és a térfigyelő kamerák felvételei alapján.

Személyiségi jogok miatt egyetlen pácienst sem neveznek meg, de mindenki kap egy számot, ami alapján azonosíthatóvá válik.

Az adatait feltöltik egy minden állampolgár számára elérhető applikációra, így pontosan lehet látni, hogy mit, mikor, kivel és hol csináltak a fertőzöttek az utóbbi napokban. Így bárki könnyen meggyőződhet arról, hogy találkozott-e a közelmúltban fertőzött személlyel.

Néhány példa ezek közül:

„A 12-es számú páciens az E13 és E14 székekre jegyet foglalt a 17.30-tól vetített, The Man Standing Next című filmre.”

„A 17-es számú páciens a 12.40-kor induló vonattal távozott Szöulból, előtte egy tofut kínáló étteremben ebédelt.”

„A 21-es számú páciens autójával ment el az esti istentiszteletre.”

Az applikáción belül vizuálisan, egy térképen is nyomon következő, hogy a betegek merre jártak, továbbá az alkalmazás rendszeresen értesítést küld a felhasználóknak arról, hogy jelentkezzenek, ha adott programokon vettek részt vagy egy bizonyos tömegközlekedési eszközzel utaztak, percre lebontva, a helyszínt megjelölve, a járatok számát feltüntetve.

Ebben persze az is segít, hogy Dél-Korea élen jár a technológiában.


OSZD MEG másokkal is!

Forrás: 24.hu


Megtekintések száma: 30851





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet