Démon szállta meg a lányt a boszorkánytábla használata közben?

2017. június 13., kedd




A nyugalom megzavarására alkalmas felvételen egy fiatal lányt száll meg váratlanul valami gonosz, miközben egy ouija-táblával játszanak. A gonosz tényleg létezik?

Az utóbbi időben rengeteg eset szól arról, hogy egyes embereket démonok szálltak meg, miközben boszorkánytáblával játszottak.

Az ouija-tábláról már a kezdetek óta úgy tartják, hogy a gonosszal, és a szellemvilággal teremthet kapcsolatot.

Éppen ezért eleinte cska képzett médiumok, nagyon erős szellemiséggel rendelkező személyek körében forgott a tábla, és egyfajta eszközként használták kommunikációra a túlvilággal.

Kínában már a 1100 körül használtak hasonló eljárást, hogy kapcsolatba lépjenek az alvilággal, de a módszer aztán feledésbe merült. Csak XIX. századi Amerikában bukkant fel újra, amikor Elijah Bond and Charles Kennard üzletemberek gyermekjátékként kezdték el értékesíteni a „beszélő táblát”.

Azonban az elmúlt években egyre inkább elterjedt az átlagemberek, főleg a fiatalok körében, akik a saját tudtukon kívül hihetetlen erőket szabadítottka magukra.

Ezekből az elmúlt hónapokba, években nagyon komoly balesetek, sőt, halálesetek és bizarr események is következtek, melyekre gyakran nem találtak magyarázatot utólag.

Nemrégiben a Mexikóban fekvő San Juan Tlacotenco faluból, miután a mentők arról kaptak bejelentést, hogy egy lány, és két fiú megszállottá váltak egy Ouija szeánsz során.

Korábban egy kansasi fiú teste felett uralkodott el egy gonosz entitás, és a gyerekhez ördögűzőt kellett hívni, mert a családtagokban és önmagában is kárt akart tenni, miközben szemei felakadtak, és folyamatosan morgott.

A felvételen egy fiatal lányt láthatunk, ahogyan szép lassan hatalmába keríti valami gonosz. feltehetően itt is az történt, mint a legtöbb óvatlanul játszott Ouija játék esetében: az esetlen lelket megszállta a gonosz.

Sokan számoltak be arról, hogy a tábla segítségével kaptak pontos jóslatokat, vagy válaszokat az elhunyt szeretteikre vonatkozó kérdéseikre. Még többen azonban rettenetes dolgokat élnek át Ouija szeánszokon.

Szerinted valós jelenség a démoni megszállás?

OSZD MEG másokkal is!

paranormál túlvilág bizarr ördögűzés ijesztő démonok démon


Megtekintések száma: 84313





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet