Dinoszaurusz lelet, mely meghazudtolja az evolúciót?

2023. július 31., hétfő




25 millió év helyett csupán 25 ezer éves, ennek pedig az evolúciós elmélet szerint nem lenne szabad léteznie.

A Georgia Egyetem valami olyat fedezett fel, melynek nem is lenne szabad léteznie. Arról van szó ugyanis, hogy dinoszaurusz csontokat szerettek volna előzetes kormeghatározás alá helyezni.

Annak rendje és módja szerint el is végezték a szénizotópos vizsgálatot, azonban az eredmények láttán mindenki teljesen ledöbbent.

Ugyanis az őshüllőtől származó minták eredményeiből az derült ki, hogy nem több millió éves maradványokról van szó, hanem csupán több ezer éves mintákról.

Ez pedig hihetetlen módon átírhatja nemcsak a tudományunkat, de a dinoszauruszok és az ember történelmét is.

Az eset több dolgot is jelent ugyanis egyszerre: egyrészt mutathatja, hogy az evolúciós elmélet helytelen volt, mi több, akár az egész evolúció egy humbuk lehet, ahogyan nagyon sokan állítják.

Az már bizonyos, hogy az eredmények valósak, és nem mérési hibából származnak.

Márpedig ha a dínó maradványok alig több ezer évesek - egész pontosan 20.000 és 40.000 év közé teszik a korát - az azt jelenti, hogy annak idején 65 millió évvel ezelőtt nem pusztultak ki, és sokáig az emberekkel és az emlősökkel éltek együtt a Földön.

Ez óriási fordulat lenne a Föld történetében, ráadásul megmagyarázná azt, hogy mi végre készültek több ezer éves sárkány és gyík ábrázolások, melyek kísértetiesen hasonlítottak az egykori dinoszauruszokra.

Találtak olyan lágyszöveteket is, melyeken szintén az volt kimutatható, hogy nem millió évek óta, hanem csak néhány ezer éve indultak bomlásnak.

A paleontológusok és régészek egy jó része nem fogadta el az eredményeket annak ellenére, hogy megismételve azokat is ugyanerre jutottak.

Ezek szerint az ember és a dinoszaurusz sokáig egy időben létezhetett, és élhetett. 

Ez az információ pedig egyszerűen nem illik be a mai evolúciós elméletekbe, és a Földtörténet idővonalába.

Ezt pedig a mai mainstream tudományos társadalom nem akarja és nem is képes elfogadni, ezért a Georgia Egyetem méréseit egyáltalán nem tekintik tudományosan megalapozottnak, noha az eredményke valósak...

OSZD MEG másokkal is!

tudomány rejtély hihetetlen dinoszauruszok evolúció retjélyek tiltott régészet


Megtekintések száma: 212686





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet