Döbbenet: II. János Pál pápa szelleme jelent meg?

2018. március 8., csütörtök




Egy fotó bizonyíthatja, hogy az egykori pápa üzent a Földre!

A tűz lángjai formálták, és pusztán a véletlen műve, vagy az egykori vatikáni pápa jelent meg a Földön, hogy üzenjen ezáltal az emberiségnek?

A szóban forgó, lent is látható fénykép egy lengyelországi emlékünnepségen készült, melyet II. János Pál pápa halálának évfordulóján rendeztek.

A Vatikán hírügynökség is bejelentette a hírt, és több nagyobb média oldal is lehozta.

A csodaszámba menő jelenés az egykori pápa szülőhelyétől, a dél-lengyelországi Wadowicétől nem messze történt a Matyska-dombon. 

Az "Urunk Golgotája" néven emlegetett dombot sokan megmászták idén április 2-án, II. János Pál halálának második évfordulóján, hogy a tetején közösen imádkozzanak.

Gregor Lukasik, egy fiatal munkás vette észre, hogy a hegytetőn rakott rituálé alatt kigyúlt tűz hirtelen egy olyan alakot formált, ami kísértetiesen emlékeztetett az egykor élt pápára.

Azonnal elő is vette a fényképezőgépét, majd fotózni kezdte az ide-oda csapó lángokat.

A képeket aztán megnézte, majd beszámolt róla a helyi lapnak is. A hír pedig eljutott az egyik krakkói püspökhöz is.

Ekkor szerzett a csodáról tudomást maga a Vatikán is.

Sokak szerint a felvételeken látható lángok sziluettje valóban hasonlít "II. János Pál, az Isten szolgájának" profiljára.

II. János Pál pápa volt az egyik legtöbb ideig uralkodó, és egyben legnépszerűbb pápa. Soha előtt, és utána sem örvendett ekkora köztiszteletnek és csodálatnak egyetlen egyházi személy sem.

OSZD MEG másokkal is!

szellemek érdekes hihetetlen érdekesség parranormál pápa


Megtekintések száma: 171813





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet