Döbbenetes bejelentést tett a NASA! A Jupiter egyik holdján kadtak rá arra, amire eddig még soha!

2018. május 15., kedd




A NASA múlt pénteken az ígérte, hogy hétfőn fontos bejelentést tesz a Jupiter egyik holdjával, az Európával kapcsolatosban. Most kiderült, hogy a szakértőknek sikerült felfedezniük valamit...

Olyan dolgot fedezett fel nemrég a NASA, amit úgy gondolták, jobb ha egy sajtótájékoztató keretében jelentenek be, ugyanis áttörés az űrkutatás és az élet utáni keresgélés történetében.

A Nature folyóiratban is megjelent a döbbenetes felfedezés, mely újraírhatja az élettel és annak kutatásával kapcsolatos tudományos téziseket.

A Galileo űrszonda 1995 és 2003 között gyűjtött adatait elemezték újra a kutatók, és hátborzongatóan érdekes dolgokat fedeztek fel.

A szakértők az analízis során arra jutottak, hogy az űrszonda 1997. december 16-án vízpárán repült keresztül az Európa felett.

Az érintett repülésekor (amely az E12 kódot viseli) az űrszonda 200 kilométerre járt a hold felszínétől. A szerkezet két műszere nagyjából három percen keresztül érzékelte a mágneses mező erősödését és a plazmasűrűség növekedését. A szakértők szerint ezek a vízpára jelei voltak.

Amikor a feltételezett óceánból a jégrétegen keresztül a felszínre tör a víz, különböző méretű részecskéket tartalmaz. 

Az űrbe érve ezek ionizálódnak, majd töltött részecskévé, úgynevezett plazmává válnak. Mivel a plazma hatással lehet a mágneses mezőre, a vízpárát az űrszonda két műszere is kimutatta.

A kutatók a közelmúltban számítógépes szimulációval igazolták, hogy a mért adatok a legnagyobb valószínűséggel vízpárától származtak. A szakértők még a ködfelhő méretére is tudtak becslést adni.

1000 kilométer széles lehetett a kutatók számításai alapján.

Ez az egész azt jelenti tehát, hogy újabb bizonyítékot találtak a helyi páraszivárgások, és közvetett módon a mélyben, a jég alatt fekvő óceán létezésére.

2020 után új missziókat terveznek oda, ugyanis sokak szerint a NASA egyre biztosabb benne, hogy élet nyomaira fog bukkanni az Európán.

Ha ugyanis az égitest valóban rendelkezik folyékony vízzel, mélyén pedig valamilyen geológiai folyamat hatására hő keletkezik, akkor az égitesten mai tudásunk szerint adottak lehetnek a körülmények az élet megjelenésére.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány hihetetlen nasa űrkutatás bejelentés


Megtekintések száma: 10578





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet