Döbbenetes hatással van a bor a fogak állapotára: ez mindent megváltoztathat!

2018. március 23., péntek




A felfedezésről a Journal of Agricultural and Food Chemistry nevű lapban is beszámoltak!

Egy nemrég megjelent tanulmány a bor és a fogak kölcösnhatását vizsgálta. Amit találtak, az midnen tudóst teljesen letaglózott...

Arról van szó ugyanis, hogy a bornak jótékony hatásai vannak.

A fogak állapotán pedig képes nagyságrendekkel javítani. 

A fogakra azért van hatással az új kutatás szerint, mert a benne található polifenolok kölcsönhatásba lépnek a fogzománccal, és a foganyaggal.

A polifenoloknak hagyományosan azért tulajdonítanak többféle pozitív egészségi hatást is, mivel ezek tulajdonképpen egyfajta antioxidánsok – vagyis a szabadgyökök által okozott károk ellen némi védelmet nyújthatnak.

A bélben található baktériumokkal is kölcsönhatásba lépnek, ez rengeteget hozzátesz az egészségünk megőrzéséhez.

Az egészre megtalálták a kutatók a konkrét magyarázatot is.

Szerintük ugyanis nem véletlen, hogy a gyümölcsökben és egyes növények részeiben folyamatosan polifenolok termelődnek.

Ezzel ugyanis megvédik magukat a káros baktériumoktól és kórokozóktól. Sőt, bizonyos fertőzéseket ezzel meggátolnak.

Victoria Moreno-Arribas és kollégái kutatásuk során azt szerették volna kideríteni, hogy a szőlőben és a borban található polifenolok is védelmet nyújthatnak-e a fogaink és fogínyünk számára. 

Kíváncsiak voltak továbbá arra is, hogy molekuláris szinten mi is történik a polifenolok hatására.

A kutatók kétféle, a vörös borban megtalálható polifenol a fogszuvasodásban és a fogágyi betegségek kialakulásában szerepet játszó baktériumokra gyakorolt hatásait vizsgálták, amikor megtették a dbbenetes felfedezésüket.

Vannak már olyan készítmények a boltok és gyógyszertárak polcain, melyek aktívan tartalmaznak szőlőmag kivonatot, ezeknek is kedvező hatásuk volt a fogak egészségére.

A polifenolok nem csak a foganyagba épülnek be, de a fogínyben is "kitakarítanak", vagyis visszaszorítják a baktériumok szaporodását.

Kísérletek során a Streptococcus dentisani nevű feltételezett szájüregi probiotikumhoz képest a polifenolok jobb teljesítményt nyújtottak a káros baktérium visszaszorításában.

Ez persze nem jelenti automatikusan azt, hogy akkor fogmosás helyett minden nap borozzunk de új távlatokat nyithat a fog és szájápolás tudományában a jövőben.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány egészség orvostudomány életmód egészség megelőzés bor


Megtekintések száma: 112743





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet