Döbbenetes kvantumfizikai felfedezés határán állnak a magyarok!

2021. szeptember 5., vasárnap




Az univerzummal kapcsolatos legnagyobb titkot fejthetik meg.

Az univerzumot a világ kezdete óta 4 alapvető kölcsönhatás határozza meg. Ezek az erő, a gravitáció, a gyenge és az erős kölcsönhatás.

Az MTA kutatói már tavaly bejelentették, hogy lehetséges, hogy az ötödik, rejtett kölcsönhatás felfedezésének küszöbén vannak.

Ennek óriási jelentősége lenne, mely az egész világot megváltoztatná, és az emberek és a tudomány világszemléletét is.

A tudományos eredményeiket annyira komolyan lehetett venni a magyar kutatóknak, hogy az Amerikaiakat is érdekelni kezdte. Egy független ottani csapat is nekiveselkedett és felülvizsgálták a magyarok által felfedezett dolgokat, anomáliákat.

Jonathan Feng, a Irvine-i Kaliforniai Egyetem kutatója és az új tanulmány vezető szerzője szerint amennyiben a további elemzések is alátámasztják a felfedezést, az teljesen meg fogja változtatni az Univerzumról kialakított képünket.

A magyarok közel 2 éve mutattak be először eredményeket a tudományterületen. Akkor a sötét foton megtalálása volt a cél. Azonban az MTA szakemberei nem a sötét fotonra, hanem az ötödik alapvető erőre bukkantak rá.

A feltételezett ötödik alapvető erő bozonját gyakran X bozonként hívják, és nagyon nehéz lehet megfigyelni. Kicsit a hatótávolsága, és csak igen rövid ideig közvetít.

Amennyiben bebizonyosodik, hogy a magyar kutatók valóban az ötödik alapvető kölcsönhatás nyomára leltek, az sokat segíthet a sötét anyag természetének megismerésében, és abban, hogy megértsük a világegyetem működését.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány fizika magyarok magyar kvantumfizika


Megtekintések száma: 157718





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet