Döbbenetes titkos beszéd került elő 2004-ből: INNEN indult az európai migrációs válság?

2021. augusztus 8., vasárnap




Európa népességcseréje sokkal régebbre nyúlik vissza, mint hittük volna...

Az EU-ra nézve egy igen kellemetlen, monthatni égetően fájó beszéd került elő, amit valamikor 2004-ben mondtak.

A dolog titokzatossága az, hogy ebben a beszédben a bevándorlásról is beszéltek, és mint tudjuk, ez a bevándorlás csak sokkal később, 2015-ben indult meg igazán.

Kofi Annan, az Egyesült Nemzetek akkori főtitkára intézett az öreg kontinens döntéshozóihoz. Szigorú véleményét és következtetését 2004-ben, Brüsszelben az Európai Parlament előtt tartott – sokat reklámozott – beszédében fejtette ki, abból az alkalomból, hogy átvette a gondolat szabadságát jelképező Andrej Szaharov-díjat.

Világosan kifejtetet az üzenetének lényegét, mely ma így visszahallva hátborzongató.

A migrációt a nemzetközi közösség részéről kiemelten kezelendő kérdésnek nevezte.

Fontosanka tartotta, hogy korlátozzák az országok szuverén jogát arra, hogy a bevándorlásról egyoldalú döntéseket hozzanak.

„A kibővített Európai Unió előtt álló egyik legnagyobb próbatétel az elkövetkező években és évtizedekben az lesz, hogyan kezeli a bevándorlás kihívását. Ha az európai társadalmak meg tudnak felelni ennek a kihívásnak, a bevándorlás gazdagítani és erősíteni fogja őket. Ha ezt elmulasztják, az eredmény az életszínvonal csökkenése és a társadalom megosztottsága lehet.”

„Nem lehet kétség afelől, hogy az európai társadalmaknak szükségük van bevándorlásra. Az európaiak tovább élnek és kevesebb a gyermekük."

Ezzel már akkor arra akart kilyukadni, hogy egy népességcserét ellene végrehajtani Európán, legalábbis sokan erer a következtetésre jutottak ma visszahallgatva és értelmezve az üzenetet.

Bevándorlás nélkül […] az állások betöltetlenül maradnának, a szolgáltatások elmaradnának, mivel a gazdaság visszaesne, és a társadalom stagnálna. A bevándorlás önmagában nem fogja megoldani ezeket a problémákat, de lényeges részét képezi bármely megoldásnak.”

A záró bekezdés pedig eghy az egyben összefoglalta az érvelés lényegét:

„A huszonegyedik században a migránsoknak szükségük van Európára. De Európának is szüksége van migránsokra. Egy zárt Európa önzőbb, szegényebb, gyengébb, öregebb Európa lenne. Egy nyitott Európa méltányosabb, gazdagabb, erősebb, fiatalabb Európa lenne – feltéve, ha Európa jól kezeli a bevándorlást.” 

Tehát míg a bevándorlók maguk valószínűleg tiszta nyereségként könyvelhetnék el önkéntes költözésüket, a befogadó népesség jólétének gyarapodása messze nem biztosított...

Fontos érteni ezt az egészet, hogy mennyire hátborzongató, és felfogni azt, hogy mindezt közel 10 évevl azelőtt mondták, hogy elindult volna a nagy bevándoroltatási terv.

Ugyanakkor sokak szerint ez bizonyítja azt is, hogy az európai népességcsere ténylegesen szándékos, azaz előre eltervezett...

OSZD MEG másokkal is!

érdekes európa politika menekültek bevándorlűs


Megtekintések száma: 146307





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet