Ez már újabb negatív rekord…
A pénteki, rekordot jelentő 627 áldozat után szombaton újabb 793 koronavírus-fertőzésben elhunytat jelentettek Olaszországban.
Így összesen már 4825 ember halt meg a járvány következtében, az azonosítottak esetek száma pedig az elmúlt 24 órában több mint 6500-zal nőtt, immáron 53 578.
A gyógyultak száma 6072.
Csütörtökön 427, pénteken 627 olasz áldozatot követelt a koronavírus, vagyis az elhunytak száma folyamatosan és nagy mértékben emelkedik az országban.
A számokat továbbra is a legtöbb beteget regisztráló Lombardia tartomány adatai emelik folyamatosan: az északnyugati régióban az utóbbi egy nap alatt 3251-gyel nőtt a diagnosztizált fertőzöttek száma az egy nappal korábbi 2380-as adathoz képest, és 546-an haltak meg, míg pénteken 381-en.
Az emberek 59 százaléka gyakorlatilag minden információt elolvas, megnéz, ami a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kapcsolatos, 31 százalékuk rendszeresen tájékozódik, olyan pedig gyakorlatilag nincs, aki ne követné a híreket – derül ki abból a telefonos felmérésből, amit az Index és a ZRI Závecz Reseach végzett.
Februárban és készítettek hasonló kutatást, azóta több mint duplájára emelkedett azoknak az aránya, akik tartanak a fertőzéstől, ezúttal (március 16. és 18. között) 54 százalék válaszolta, hogy fél a megbetegedéstől, míg 42 százalék nem. Bő egy hónappal ezelőtt még 78 százalék nem tartott a koronavírustól.
Sokkal többen mosnak többet kezet, használnak több kézfertőtlenítőt, illetve kerülik jobban a zsúfolt helyszíneket, mint ahányan február első felében válaszolták ezt:
Fertőtlenítőt 65 százalék használ többet bevallása szerint, 81 százalék pedig inkább kerüli a zsúfoltságot. Maszkot viszont 89 százalék továbbra sem használ.
A járványügyi hatóság tájékoztatásait a többség (67 százalék) továbbra is hitelesnek tartja.
OSZD MEG másokkal is!