Durva: a mesterséges intelligencia lehet az, ami kinyírja a világból a rákot!

2021. augusztus 7., szombat




Egy kísérletet hajtottak végre. Olyan eredményeket kaptak, ami mindenkit ledöbbentett.

Ez alapvetően változtathatja meg a világ egészségügyét.

Mesterséges intelligenciával kísérleteztek japán kutatók, a fejlesztés 80 százalékos pontossággal azonosította a rákos szöveteket.

Mesterséges intelligencia azonosította a korai stádiumú gyomorrákot egy japán kutatás során.

Két japán intézet, a Riken Intézet és az Országos Rákkutató Központ tudósai szerint a mesterséges intelligenciának elég volt 0,004 másodperc, hogy eldöntse, egy endoszkóppal készített felvétel korai stádiumú rákos vagy egészséges gyomorszövetről készült-e.

A feladathoz a neuronhálózatok alkalmazásán alapuló, úgynevezett mélytanulás technológiáját használták.

A mesterséges intelligencia találati aránya olyan jó volt, mint a nagy tapasztalatú szakorvosoké.

A gyakorlatban a mesterséges intelligenciát a diagnózist végző orvost segítő eszközként akarják alkalmazni.

A gyomorrák kevés tünetet okoz, gyakran csak előrehaladott stádiumban veszik észre.

Korai stádiumában még a szakorvosnak is nehézséget okoz, hogy megkülönböztesse a rákot a gyulladástól. 

A két japán intézet kutatói 100 endoszkópos felvételt készítettek korai stádiumú rákos gyomorszövetről és másik százat egészségesről, hogy teszteljék, milyen pontossággal diagnosztizálja a gép a gyomorrákot.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia érdekes mesterséges intelligencia


Megtekintések száma: 82275





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet