Durván károsak az édesítőszerek: évtizedek óta mérgeznek minket vele, és már rég tudják, hogy veszélyes!

2018. március 14., szerda




Az élelmiszeripari botrány kirobbanóban van. Mérgezett társadalomban élünk?

A mesterséges édesítőszerek piaca egyre szélesebb, miközben maguk a termékek biztonsága nem garantált Erre több, frissen napvilágot látott tanulmány is rávilágít.

Vagyis arról van szó, hogy nem igazolható az, hogy ezeknek a szereknek a hatása az, amit korábban leírtak.

Sokak egy óriási svindlit sejtettek a dolog mögött, ami mára be is igazolódott: az édesítőszerek rendkívül károsak az egészségre. Sőt, egyes tanulmányok szerint kimutatható kapcsolat van a rákkal is.

Vagyis a daganatok kialakulásáért nagyságrendeben lehetnek felelősek, ezt már korábbi állatkísérletek is alátámasztották, ahol sertéseknek és egereknek adtak édesítőszeres élelmet. 

Az állatok között a megfigyelések alapján 75%-uknál jelentkezett valamilyen káros elváltozás, majd jelentek meg daganatok a szervezetükben.

A jóléti társadalmak egyik alapproblémája az elhízás. Sokak szerint az elhízáshoz ezek a szerek is hozzájárulmak, és szintén orvosi kutatások bizonyították, hogy nemhogy nem csökkentik, de még növelik is az elhízás esélyét.

Az aszpartám összetevői: 40% asparticsav, 50% phenylalanine, 10% methanol.

Ezek pedig mind olyan anyagok, amik nem éppen az egészségünket szolgálják...

Az aszpartám a szacharinhoz hasonlóan szintetikus édesítőszer, és ha a szacharin rákkeltő, ez elsősorban azért lehetséges, mert az élő szervezet nehezen fogadja be a mesterséges anyagokat.

Az aszpartámüzlet nagyságát jól mutatja, hogy engedélyeztetését követően olyan multinacionális cégóriások kezdték felhasználni, mint a nagy kólagyárak. Ez az édesítőszer remek megoldás az amúgy drasztikusan hizlaló üdítőitalok gyártói számára, hiszen a vegyület jóval édesebb a cukornál, és nehéz a kettő ízét egymástól megkülönböztetni.

Rendre bele is keverik mindenbe, amibe csak lehet, sokszor fel sem tüntetve normálisan,a kiskapukat kijátszva.

De ha valaki ezek után is szkeptikus lenne a dologgal kapcsolatban: 2001-ben a bolognai Ramazzini-Intézet patkányai belehaltak az aszpartám fogyasztásába.

Az olasz kutatások akkor egyértelműen bizonyítják a világnak, hogy rákkeltő vegyület. 

A szacharin - összetételénél fogva - serkenthetné a szervezetben a rosszindulatú daganatok kialakulását, ám az aszpartám természeténél fogva meg is teheti ezt.

Ezek után gondoljuk meg kétszer, hogy mit fogyasztunk és milyen mértékben.

OSZD MEG másokkal is!

egészség életmód feltáró élelmiszeripar mérgezés


Megtekintések száma: 29150





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet