Egy 1960-ból származó ufó lelet, melyet a kormányzat el akart tüntetni a Föld színéről - hieroglifák is voltak rajta!

2023. augusztus 4., péntek




Évtizedeken át azon dolgoztak, hogy minden nyomot eltüntessenek. Az igazság azonban utat tört...

Az 1960-as években történt valami, ami kísértetiesen hasonlított az 1947-es roswelli ufószerencsétlenségre.

Azzal a különbséggel, hogy itt már egészen pontosan tudták a titkosszolgálatok, hogy mi a teendő, ha egy földönkívüli, vagy annak vélt tárgy lezuhan.

1957 november 21-én Angliában egész pontosan Silpho Moor területén egy korong alakú tárgy száguldott végig az égen, majd zuhant bele a felszínbe.

Többen tanúi voltak a dolognak. A korong hatalmas volt, és tele volt különféle bizarr írásjelekkel, melyekről nem tudták egyértelműen megállapítani, hogy mik lehetnek.

Az űrhajóban pedig egy könyvszerű dokumentum volt, ami legalább 2000 különféle szimbólumot foglalt magában, feltételezhetően írásjeleket, melyek szintén rejtély voltak a titkosszolgálatoknak, és a helyszínre rendelt kutatóknak.

A leletről ezen kívül nem lehet túl sokat tidni, csak azt, hogy egy múzeumbe szállították, a helyi közösség számára, ugyanis úgy gondolták, hogy az emberek nem fogják elhinni róla, hogy az, ami.

Kiállítva sosem volt, más források szerint csak egy rövid időre, és jegyzékbe sem vették a leleteket.

Néhány hónappal később a múzeumnál fekete furgonok jelentek meg öltönyös emberekkel, és nagy sürgés-forgás közepette elszállítottak több ládányi valamit, amiről nem tudni mik voltak, de sejthetően a roncs egyes darabjai, az ominózus hieroglifákkal teli felület, és a földönkívülinek vélt dokumentum.

Később állítólag az üzenetet megfejtették, a több mint 2000 "szóból" álló dokumentum több érdekes üzenetet címzett az embereknek, az egyik legfontosabb az, hogy vagy fejlődünk, vagy eltűnünk.

Ez annyit takart, hogy az emberi faj túlélésének kulcsa abban fog rejleni, hogy képesek vagyunk-e technológiailag elég gyors ütemben megújulni.

A leletek később még a brit Természet Történelmi Múzeumben is kikötöttek egy időre. Itt a szakértők azt állapították meg, hogy nem eredeti leletekről van szó, tehát hamisítványok.

Azonban a leleteknek ezután nyoma veszett. Sokak szerint a kormány az egészet így próbálta meg eltusolni, és elrejteni a világ elől az egészet, és megakadályozni, hogy bárki fellelhesse a roncsot, vagy annak darabjait.

Azonban egyre többen szólaltak meg az elmúlt évtizedekben és években azzal kapcsolatban, hogy valóban látták a roncs egyes darabjait, és egyáltalán nem tűnt hamisítványnak.

Az egyik szakértő egyenesen azt mondta, hogy sok hamisítványt látott már, de ha ez az volt, akkor az egyik legprofibb, amit valaha látott...

Sőt, az egyikük elmondta, hogy ezen roncsdarabok egy része, apró töredékek még ma is megtalálhatók a múzeum egyes tárlataiban, ezeket soha nem vetették alá komolyabb vizsgálatoknak az eset után, noha azt beszélték róluk, hogy olyan anyagból készültek, amik eltérnek a megszokott fémötvözetektől...

Nem voltak földönkívüli jellegűek, de eltértek a szabványtól, ezért nem tudták beazonosítani, miből származhatnak.

A közvélemény azóta csak a brit Roswellként emlegeti az ügyet, mert épp olyan szövevényes és rejtélyes, mint az volt...

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés roswell


Megtekintések száma: 114770





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet