Egy 2025-ös előrejelzés Nyugat-Európa kiürülését és polgárháborúját vetíti előre?

2018. február 24., szombat




Ha igaza van az előrejelzésnek, akkor a V4 országok lehetnek Európa utolsó reménye!

Nemrég egy olyan politikai és demográfiai előrejelzés látott napvilágot, ami alapjaiban lehet sokkoló. A V4országainak olyan fontos feladat jut, ami talán még nem is volt Európa történelmében.

Mi magyarok, Magyarország lehet az egyik utolsó védvonal az iszlám káosszal szemben.

A magyarok, a hun nép ismét megmutathatja, hogy egykor joggal vívta ki magának, hogy egész Európa rettegjen tőle, és az ellenségei tiszteljék.

A V4 országokkal együtt ugyanis mi leszünk az a keleti tömörülés, mely még ellenállni fog a keletről érkező veszedelemnek.

Az elkövetkező időszakban ugyanis Európa muszlim megszállása nem áll le, hanem fokozódik. Olyannyira, hogy a becslések szerint 2025-re összeomlanak a nyugati országok társadalmai, és demográfiai valamint gazdasági katasztrófa következik be.

Pénzügyi és társadalmi összeroppanás, majd polgárháború alakul ki. Ezután pedig a nyugati országok polgárainak egy része menekültként fog a keleti blokkot alkotó V4-ek országaiba menekülni, köztük hazánkba is.

Az egész nyugat, de legelőször Olaszország és Franciaország! Egyes szakértők szerint Franciaországból 5 éven belül kiszakad egy iszlám köztársaság.

Az elakadó segélyek miatt a bevándorló bandák fosztogatásba kezdenek. Boltokat, benzinkutakat rabolnak ki, de az utcán lévő járókelők és az autójukban lévők sem lesznek biztonságban.

Ekkor indulnak meg a nyugat-európaiak milliói a keresztény kelet felé. Ekkor épül meg a fal a lengyelországi Szecintől egészen az olaszországi Triseztig.

Ez lesz majd az a történelmi pont, amikor mi magyarok megmutathatjuk azt, hogy annak ELLENÉRE állunk ki Európa nyugati fele mellett, hogy mindvégig ekéztek minket azért, merte lőre figyelmeztettük őket a veszélyre.

Megszánjuk őket, védelmezzük a kereszténység utolsó megmaradt morzsáit, és kitartunk az iszlám pokollal szemben.

Sokak szerint ez a pont lehet az a pont, ami a magyarság újbóli felemelkedését jelentheti majd a számunkra.

Az ország, a nemzet, és a V-4ek készen állnak. ők már tudják, mi már tudjuk, hogy mi várható. A fejlett nyugat pedig még mindig csak illúziókat kerget.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekesség magyarország magyarok politika menekültek bevándorlás


Megtekintések száma: 30301





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet