Egy 3200 éves kőfelirat vezethet el egy eddig elveszett civilizációhoz?

2023. május 7., vasárnap




Több mint száz évig tartott a régészek és a nyelvészek számára, hogy megfejtsék a szöveget. Köze van a rejtélyes tengeri civilizációhoz, mely kirobbantotta a nulladik világháborút.

Nemrég sikerült végre megfejteni egy olyan ősi, közel 3200 éves szöveget, mely nyomra vezetheti a régészeket.

A szöveg ugyanis úgy néz ki, hogy egy eddig ismeretlen civilizáció bizonyítéka lehet.

Magát a feliratot egy kőbe vésték, és ősi, luvi nyelven íródott.

Fred Woudhuizen, a Luvi Tanulmányok alapítvány független tudósa és fordítója, valamint a szervezet geológusa és elnöke Eberhard Zangger kutatásaikat a Holland Archeológiai és Történelmi Társaság decemberi kiadványának folyóiratában teszik majd közzé az eredményeiket.

A felirat rámutathat egy olyan királyság létére, melynek nem voltak eddig közvetlen bizonyítékai.

A Mira nevű királysás felemelkedéséről ír ugyanis a 3200 éves szöveg.

A végső fordítás feltárja, hogy Mashuittas király ellopta a trójai trónt Walmus királytól, majd átadta neki Trójának Mira iránt tanúsított hűségéért cserébe.

Amikor Mashuittas fia, Kupantakuruntas követte az apját, átvette Trója uralmát, és kinevezte magát őrzőnek. Könyörgött Trója jövendő uralkodóihoz, és azt mondta nekik: “vigyázzatok Wilusa-ra - ez Trója ősi neve -, Mira nagy királyságára.”

A luvi civilizáció hihetetlenül rejtélyes. Annyi bizonyos, hogy Mira királysága is része volt ennek a civilizációnak.

Erre a civilizációra, illetve annak létére korábban csak ősi egyiptomi szövegek és írások utaltak.

Ebben homályosan írnak róluk, és a "tenger népeként" emlegetik.

A luvi civilizáció a feltételezések szerint a korát meghaladó, rendkívül fejlett civilizációm volt, mely több apró királyságból állt össze. Feltehetően a mai Törökország területén helyezkedett el, és közös, luvi nyelvet használtak ezek a királyságok

A friss elemzések nem tartják kizártnak, hogy luviaknak komoly szerepe volt a nulladik világháborúm kitörésében. A trójai háború annak idején sokkal nagyobb volt, mint bárki elképzelte volna, sokan ezért is nevezték el a nulladik világháborúnak.

Már évtizedekkel ezelőtt is felmerült az, hogy az egészet egy rejtélyes tengeri civilizáció robbanthatta ki.

Most pedig ezt az elméletet sikerült még jobban megerősíteni, alátámasztani.

Annyi bizonyos, hogy a civilizáció később azonban váratlanul összeomlott, amit azóta sem tud senki megmagyarázni.

Ha egyetértesz te is vele, OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek elveszett civilizáció bizarr történelem nulladik világháború


Megtekintések száma: 99260





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet