Egy 365 méter széles idegen anyahajót láttak a mexikói-öbölben?

2017. március 27., hétfő




Egy a partok közelében tartózkodó hajó legénysége végignézte, amint a hatalmas, szerintük nem ember alkotta objektum felbukkan, majd eltűnik.

Egy egész hajó legénysége szemtanúja volt valaminek, amiről nem gondolták, hogy ember alkotta tárgy lehet. Azért nem, mert az objektum gigantikus méretekkel rendelkezett, és gyakorlatilag egyetlen apró zajt sem adott ki magából.

Olyan volt, mintha csak lebegett volna a felhők között, mintha csak valamiféle délibáb lett volna. Azonban a beszámolóik szerint nagyon is valós volt.

A leírásuk alapján egy gigantikus anyahajó lehetett, mely közel 365 méteres szélességű volt.

A New Orleans délkeleti partjaitól 80 mérföldre állomásozó hajó épp egy öbölben várakozott, amikor észrevette a kapitány, hogy van valami az égen.

Március 21-én, este 7 óra 0 perckor pillantották meg az vízfelszín elől kiemelkedve ezt a gigantikus hajót. A kapitány után rögtön 4 ember a legénység tagjai közül szintén észrevette felettük lebegő valamit.

A kép illusztráció...

„Egészen biztosan nem délibáb volt, mert láttuk, ahogyan a lemenő nap fénye megvilágítja erről a valamiről lepergő vízcseppeket.” – állították többen.

A hajón aznap este 50 ember tartózkodott, és mindneki látta ezt a valamit, és megesküsznek rá, hogy nem hallucináltak.

Azóta többen beszéltek a legénység tagjaival, és a leírásaikból kitűnik, hogy nem tömegpszichózis áll a háttérben, hanem valami nagyon is valós dolognak voltak tanúi.

A kérdés, hogy ez a valami mi lehetett. Sokan idegen űrhajónak gondolják, míg a szkeptikusok továbbra is a délibáb magyarázatott hajtogatják.

Mi lehet az igazság?

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 195280





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet