Egy egész falut sokkolt az, ami egy helyi tanyán született!

2017. július 25., kedd




Sokan boszorkányság művének tartják, vagy magának az ördögnek.

Rég született már ehhez hasonló bizarr teremtés, mint amit a képen is láthatsz. Egy mélyen vallásos aprócska kis faluban látta meg a napvilágot, valahol dél-Amerikában.

Egy kecskeszerű démoni arccal rendelkező élőlény született egy helyi tanyán, mely szemmel láthatóan olyan volt, mintha egyesen a pokolból jött volna a világra.

Az apró jószág láttán a falubeliek annyira megrémültek, hogy sűrű keresztvetések közepette hívták a rendőrséget, és a helyi templom plébánosát ördögűzésre. Sokan gondoltak arra ugyanis, hogy az egész egy boszorkány rituálé műve lehetett.

A környéken ugyanis az emberek nagyon vallásosak, ráadásul nem volt korábban sem ritka a sátánista, rituálék titokban való megszervezése sem.

A faluban élő várandós nők is halálra vannak rémülve, mivel azt gondolták, hogy ez egy átok, mely mostantól az egész falut sújtja.

A hatóságok és a helyi állatorvos azonban mindenkit megnyugtatott, és elmondták, hogy csak egy bizarr mutációról van szó.

Az ilyen és ehhez hasonló állatok idővel el szoktak hullani, de az információk szerint ez a torz vonásokkal született kecske életben van még.

OSZD MEG másokkal is!

paranormál érdekes bizarr ijesztő érdekeség


Megtekintések száma: 28582





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet