Hatalmas, közel városnyi méretekkel rendelkezik az a jégdarab, ami nemrég levált az északi sarkról.
A globális felmelegedés hatására újabb nagytömegű jég vált le az Antarktiszról, egész pontosan a Larsen C-selfjégről.
Ez a jégtömeg a nem túl távoli jövőben egyébként teljes egészében le fog válni az északi sarkról, amivel a világtörténelem valaha volt legnagyobb jéghegyévé fog válni.
Erre utaló jeleket már 20013-ban és 2014-ben is rögzítettek, majd a folyamatok 2015-ben felgyorsultak.
Ekkor volt egy óriási méretű leszakadás, aztán újabb kisebb letöredezések, és egy sok-sok kilométeren át nyúló repedés, mely egyre csak tágul.
Nemrég egy jégtömb a Pine Island gleccserről szakadt le teljesen, azonban ezt követően nagyon hamar el is olvadt.
A nemrégiben leszakadó jéghegyek közül az egyik akkora volt, mint egy város, vagyis egész pontosan Manhattan méretű lehetett a klímakutatók számításai szerint.
„A helyzet katasztrofálissá válhat, és egyre több jégdarab szakad le, majd olvad el a tengerben” – nyilatkozta egy aggódó klímakutató szakember.
A gleccser egy hatalmas jégtáblán található, emiatt nem a szárazföld felett helyezkedik el, hanem a vízen lebeg. Éppen ezért elszabadulása közvetlenül nem fog a tengerszint emelkedésével járni, igaz, így is óriási hatással lesz a helyi hó- és jégtakaróra.
Mivel a selfjegek a szárazföldet befedő gleccsereket és jégdarabokat védik, így eltűnésükkel veszélybe kerülhetnek a belső területek.
A selfjegek felszakadozása nagyon lassú folyamat, azonban mégis felgyorsult az utóbbi években, bebizonyítva ezzel, hogy a globális klímaváltozás hatása egyenes arányban gyorsul az erősödés következtében.
Minél több jég olvad bele az óceánba, annál jobban lelassulnak az óceánokat melegítő áramlatok – például Golf-áramlat – és ezért annál jobban felborul a bolygónk klímája, globális időjárása.
„Ez egy végeláthatatlan, öngerjesztő folyamat, amiből aligha van kiút” – állítják sokan.
A leválások egyre gyakoribbak lesznek, mivel a jég szerkezete megbomlott, és rendkívül gyengévé vált. A kérdés sokak szerint már csak az, hogy mikor olvad el az összes jég a Földön és hány méterrel emeli meg majd a világtengerek szintjét.