Egy EU-s képviselőnő szerint a kerítések emelése miatt csak rosszabb lesz a közbiztonság, és Magyarország az EU szégyene!

2017. december 5., kedd




"Ha magyar lennék, büszke lennék arra, hogy a hazám már képes hozzájárulni a migránsok befogadásához" - mondta az EU képviselőnője!

Sophia in ‘t Veld, az Európai Parlament (EP) Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért képviselőcsoportja alelnöke megdöbbentő, sokak szerint pedig érthetetlenül megbotránkoztató kijelentésekre ragadtatta el magát.

Az M1-es csatornán is sugározták interjúját, amiben hazánkat ócsárolta diplomáciai köntösbe csomagolva, hátha nem lesz akkora botrány.

A politikusnő elmondta a véleményét kendőzetlenül Magyarországról.

Először annyit mondott, hogy csodál minket, mert rengeteget tettünk hozzá az európai kultúrához. Aztán jött a fekete leves. Azt mondta, hogy nem kellene lezárni a határokat.

Szerinte ugyanis nem működik az a koncepció, amiben Európa, mint egyfajta bevehetetlen erőd szerepel, különösképpen ebben Magyarország.

Szerinte tehát Magyarországnak is egy a migránsok által bevehető erődnek kellene lennie...

Sőt, ennél is tovább ment, és elmondta, hogy szerinte a kerítések nem tartják távol az embereket, csak több lesz a szenvedés, és a bűnözés, és rosszabb lesz a biztonság.

Kijelentette, hogy függetlenül attól, ki milyen politikai csoporthoz tartozik, abban egyetértés van, hogy sürgősen tenni kell valamit a migrációs áramlat kezeléséért.

Egy valóban közös, európai menekültügyi rendszernek kell létrejönnie. Az uniós menekültügyi rendszer, azaz a dublini rendelet reformjával kapcsolatban elmondta, ha erről nincs közös akarat, akkor is előre kell tudni lépni

Azt állítja, hogy az EU miattunk van bajban, és egy-két tagország miatt nem eshet túszul az unió akarata, mint amilyen a mi ellenálló országunk.

Kapaszkodsz? van még tovább: Sophia in ‘t Veld úgy vélte, az uniós tagállamok kezelni tudják a migrációt, és végső soron, gazdaságilag még szükségük is van a bevándorlásra, csak kontrollálni és szabályozni kell azt.

Az alelnök az interjút azzal zárta, nem örül annak, ha pénzügyi eszközöket kell alkalmazni azon országokkal szemben, akik nem akarják befogadni a migránsokat.

Köszönjük szépen a kedves képviselőnőnek, majd mikor már nőként semmi joga nem lesz, és rendszeresen erőszakolják valamelyik európai mecset mögött, az új kalifátusban, majd reméljük, visszaemlékszik a saját szavaira.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekesség magyarország európa magyar iszlám bevándorlás botrány felháborító


Megtekintések száma: 145627





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet