Egy felfedezés alapjaiban írhatja át a Mars történelmét

2017. március 8., szerda




Egészen máshogy festhetett, mint korábban gondoltuk.

Hatalmas felfedezés

Hatalmas felfedezést tettek a tudósok a vörös bolygóval kapcsolatban. Olyat, ami alapjaiban formálhatja át a róla alkotott képünket.

És most itt nem túlzásról van szó. A kutatások már több évre is visszanyúlnak, akkor vetették fel először annak lehetőségét, hogy egy hatalmas ősi gigantikus áradás söpörhetett végig a Marson.

Akkoriban ehhez ne álltak rendelkezésre bizonyítékok, és csak egy feltételezés volt. Mára ez megváltozott, és hivatalosan is megerősítették. Valóban nyomai vannak egy globális, egész felszínt érintő áradási hullámnak.

Egyértelműen erre lehet következtetni a különféle a NASA által áttanulmányozott Marsi üledékekből, és anyagmaradványokból.

Ezek az anyagok egyértelműen magukon viselik a víz nyomait. A víz igen nagy mennyiségben volt jelen, olyannyira, hogy komolyan átalakította a tájat.

Gigantikus áradás formálta a Marsot

Rengeteg különféle víznyomot hagyott maga után hátra ez a hatalmas kataklizma.

A Mars Express, az ESA (Európai Űrügynökség) marskutató űrszondája közelebbről is megvizsgálta az egyik ilyen víznyomokkal tarkított régiót, és fel is fedezte rajta egy hatalmas ősi árvíz jeleit.

A nyomokat a Worcester-kráterben azonosította – a mélyedés egy komplex vízrendszer, a Kasei Valles szájánál található.

A nagy áradást a kutatók elméletei szerint több dolog együttes hatása eredményezte. Egyfelől a föld, azaz a talaj szerkezete lassan megváltozott, majd összeomlott, valamint a vulkáni aktivitás fokozódott.

Mindemellett még a tektonikai hatás is jelentősen megnőtt. Ez okozhatta a 3,6 milliárd évvel ezelőtt bekövetkezett, jelentős és felismerhető nyomokat hagyó áradást a Marson. Annyira jelentős és erőteljes esemény volt, hogy a mai napig látni lehet a víz nyomait egyes kőzetcsoportokon.

Átírja a Mars történelmét

Sok olyan hely vana Marson, ahol láthatóak a vízmagasság igen gyakori változásai, és állásai. Azonban vannak olyan helyek, ahol ez nincs így, például az egyik marsi kráter esetében.

Ez alapján a kutatók arra jutottak, hogy az érintett gödröt kialakító meteor a marsi áradások megszűnése után csapódhatott be. Éppen ezért ez a kráter nem árul el sokat a vörös bolygó felszíni vizeiről, viszont segítségével sokat megtudhatunk az áradásokat követő időszakról.

A hatalmas kráter vizsgálata kimutatatta, hogy a talaj még mindig igen gazdag volt vízben a becsapódáskor.

Ez azért ennyire fontos és érdekes, mert ezek a becsapódások csillagászati léptékben nem is voltak túl régen, azaz a víz nemrég kezdett el eltűnni a bolygóról véglegesen. Már ha egyáltalán eltűnt, ugyanis sokan úgy gondolják, hogy a talaj mélyebb rétegeiben még most is lehet folyékony halmazállapotú víz.

tudomány mars marskutatás


Megtekintések száma: 28124





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet