A Yellowstone vulkán kitörése elkerülhetetlen?
Az elmúlt 2 hétben többször is beszámoltunk róla mi is, és más külföldi, illetve magyar oldalak, hogy valami zajlik a Yellowstone szupervulkán alatt.
Nem csak arról van szó, hogy a magmakamra elkezdett megtelni olvadt kőzetanyaggal, hanem számtalan egyéb jel utal arra, hogy a szupervulkán most tényleg aktivizálódhatott.
Egy hét alatt olyan magas földrengésszámot mértek, mint soha eddig, legalábbis az elmúlt 5 évben.
A két hét alatt bekövetkezett rengések száma pedig még ennél is magasabb, összesen 878 rengés rázta meg a vidéket.
Persze sokan mondják, elsikálva a baj jelentőségét, hogy ezen rengések egy része természetes a területen.
Ebben ugyan igazuk van, csak azt felejtik el, hogy ilyen magas számban földrengés általában az aktivitzálódó, kitörés előtti szakaszban lévő vulkánoknál figyelhető meg leginkább.
A földrengések többsége nem haladta meg az 1 magnitúdót, a több száz földmozgás közül a legnagyobb viszont elérte a 4,4-es erősséget, ami 2014 óta a legerősebb ilyen jellegű esemény volt.
Az USGS szerint 1 a 730 000-hez az esélye annak, hogy a tűzhányó az elkövetkezendő időszakban aktívvá válik, így a riasztási státuszt is zölden hagyták – érvelnek sokan.
Azonban sokak szerint a háttérben már titokban megindultak az előkészületek, ugyanis nem akarnak pánikot, ezért nem is várhatjuk el tőlük, hogy valaha bejelentik a veszélyt.
Gondoljunk csak bele: ha bejelentenék, komplett államok ürülnének ki a környéken, hiszen a kataklizma Amerika egyharmadát érintené közvetlenül. Ez pedig beláthatatlan gazdasági öngyilkossággal járna, főleg, ha hamisnak bizonyulna valami folytán a riasztás.
Jamie Farrell, szeizmológus azt állítja, hogy ez a kitörés előtti fázis akár heteken át, de mg hónapokon át is eltarthat. Sőt, egyes szélsőséges esetekben arra is látott már példát, hogy éveken át ebben a törékeny, kitörés pont előtti állapotban rekedt meg egy vulkán.
Egyre több vészjósló jel utal arra, hogy ezen a kamrák elkezdtek újra lávával megtelni. Az aggasztó tünetek, melyet az ébredező vulkán mutat, rettegéssel töltik el a környéken lakókat, ugyanis, ha kitörne a vulkán 5-600 négyzetkilométeres(!) körzetben mindent felperzselne maga körül.
2016-ban kezdték észlelni azt is, hogy a Shosone folyó – mely a vulkán területén halad keresztül – nagymértékben elkezdett elsavasodni, kéntartalma megnőtt, és olyan magas hőmérsékletű lett, hogy forr benne a víz.
Elkerülhetetlen a kataklizma, vagy sem? hamarosan kiderülhet.
OSZD MEG másokkal is!