Egy ijesztő rajz az 1600-as évekből: elgondolkodtató, előre látták a földönkívüliek jeleit?

2023. július 17., hétfő




A gabonaköröket sokan átverésnek tartják, de ez a régi rajz sokakat elgondolkodtat.

Vannak, akik a gabonakörökről úgy vélekednek, hogy ezek a Földön landolt UFO-csészealjak hagyta nyomok, de olyanok is akadnak, akik a gabonaköröket a 21. század egyik jókora kamujának tartják, melyeket titokban, mások megtévesztésére alkotnak meg unatkozó, komolytalan emberek.

Utóbbiban egyesek fel is ismerték a lehetőséget, és művészi szintre emelték a gabonakörgyártást. 

A műalkotások a magasból pazar látványt nyújtanak.

Ami mégis nagy kérdés, hogy, ha a nem művészek alkotta gabonakörök a 21. század komolytalan emberének megtévesztő szándékú művei, akkor mégis, mit ábrázol az 1600-as évekbeli rajz, amit egy hertfordshire-i hírlapba rajzoltak. 

Ennek a rajznak a Füvet nyíró ördög címet adták.

A híradás szerint a farmer, akié a föld volt, éjjel még egy furcsa fényjelenséget is látott, másnap pedig meglepődve tapasztalta, hogy a gabona elhajlott, és körkörös alakot rajzol ki. 

A szöveg épp úgy írta le az esetet, mint a mai, állítólagos idegenészleléseket, illetve gabonakör-észleléseket szokták.

Az UFO-k korunk bizarr idegenjei. Évszázadokkal ezelőtt az emberek nem hallottak világűrről, nem is sejtették, hogy földönkívüliek létezhetnek. 

Ők legfeljebb gonoszról vagy ördögről, esetleg démonokról, szellemekről beszéltek, ha egy embertől eltérő természetű, idegen lényre gondoltak, nagyon egyszerűen tulajdoníthattak egy gabonakört az ördög munkájának.

Vajon a 17. századi farmer is egy, a maiakra kísértetiesen hasonlító tréfa áldozata lett? 

Letaposhatták, lenyomkodhatták a kalászokat, kerti szerszámokkal csinálták a kört titokban, hogy megijesszék a hírben említett gazdát?

Nem tudni, mindenesetre furcsa az egybeesés, hogy évszázadokkal ezelőtt is épp a földeken és épp kör alakú képződményt találtak, melyet akkor sem tudtak magyarázni, ezért a gonosznak tulajdonították. 

Az idegen eredetre ez sem egyértelmű bizonyíték, de elgondolkodtató, hogy napjaink nem művészi céllal alkotott, ismeretlen eredetű gabonaköreit valóban teljes kétkedéssel kell-e néznünk.

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 162910





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet