Egy indiai barlangrajz bizonyítékul szolgálhat az ősi földönkívüliek látogatására

2017. július 1., szombat




Egy több ezer éve feltáratlan barlang falán találtak valamit, ami ellentmond eddigi ismereteinknek. Nézd meg, és döntsd el magad!

Egy amatőr régészez fűződik egy friss, és egyben döbbenetes felfedezés, mely újra gondolásra késztetheti a modernkori régészetet, és az emberiséget is saját múltjáról.

Egy Indiában található ősi barlangban - mely több ezer éve érintetlen, tehát nem járt benne ember - olyan barlangrajzra bukkantak, melyen az egyik ábra alaposan gondolkodóba ejtette a régészeket.

Korábban már több barlangrajzon is feltűntek idegen lények, földönkívüli entitásokra hasonlító figurák és alakok.

Ilyeneket világszerte találtak már mindenhol, és míg a mainstream régészet egy része letudja azzal, hogy ezek ősi istenségek sajátos ábrázolásai, a paleoasztronautika hívei szerint ezek idegen civilizációk küldöttei.

A rajzokon megtalálható sok esetben igen pontos szkafanderes, vagy űrruhás ábrázolást pedig senki sem tagadhatja a két tábor körül.

Ami azonban ennél is bizarrabb: nem csak földönkívüli lényeket örökítettek meg több százezer évvel ezelőtt élt őseink, a kezdetleges emberek, hanem repülő szerkezeteket is.

A felfedezett barlangrajzon is egy ilyen repülő korong alakú szerkezet látható, amit jellemző külső jegyei miatt aligha lehet bármi másnak nézni - állítja az a kutató, aki rátalált és tanulmányozni kezdte ezt a barlangrajzot.

Egy kicsiny falu mellett, Onake Kindi mellett talált rá a kutató arra a barlangra, ahol ezt a szóban forgó rendkívüli felfedezést megtette.

A helyszín érdekessége még az, hogy úgy néz ki az egész, mintha egykoron egy szándékosan megépítette megalitikus építmény lett volna, tehát a barlang valójában könnyen lehet, hogy ne is természetes jellegű barlang.

A sziklák közt számos barlangi üreg található, ezekben rajzoltak a falakra a festményeket a környéken élt ősemberek. Ezek egyikén találta meg a kutató azt a furcsa tárgyat ábrázoló alakzatot, mely feltehetően egy repülő csészealj, vagy egy ősi idegenek űrhajó korhű mása lehetett.

A feltételezések szerint a képek 5-3,5 ezer évvel ezelőtt kerültek a sziklákra, tehát a modernkori hamisítvány elmélete azonnal ki is zárható.

Természetesen a mainstream régészet képviselőit nagyon zavarba hozta a felfedezés, és valamit reagálniuk kellett az ügyben, így azt állították, hogy az őseink így ábrázolták a házaikat, melyekben laktak.

A helyzet azonban az, hogy ebben még a neves szakértők sem értenek egyet, mert állításuk szerint akkoriban nem építette korong vagy gömb alakú házakat, ráadásul ablakokkal...

Mások úgy vélik, hogy egy kör alakú temetkezési helyet örökíthettek meg, a neolitikus emberek, azonban ilyen jellegű ábrázolásra sem találtak még csak hasonló példát sem.

Emellett számtalan furcsa, humanoid szerű alakok is feltűnnek a barlangrajzon.

Az indiai kutató, és sok más kutató azt vallja, hogy az ősi időkben nem véletlen születtek ezek az ábrázolások, és annak is nyomós oka van, hogy 200.000 éven át barlangokban laktunk, majd egy adott ponton robbanás szerűen elkezdtünk fejlődni.

Nem csak az agykapacitásunk nőtt meg máig evolúciós szempontból is nehezen magyarázható módon, de hihetetlen technológiai tudásra tettünk szert.

Mindössze pár ezer év alatt lejutottunk a barlangoktól az űrhajózásig, és ma már ott tartunk, hogy más bolygókat akarunk meghódítani a nem is túl távoli jövőben...

Mindez véletlen lenne?

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek ufók idegenek ősi idegenek ősi technológia


Megtekintések száma: 131167





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet