Egy indián drog újraépíti az agyat

2016. július 1., péntek




A sámánok által a hagyományos orvoslásban használt főzet erős pszichoaktív vegyületet, úgynevezett DMT-t tartalmaz, amelyről több vizsgálat már korábban is kimutatott jó tulajdonságokat, és képes újraépíteni az agyat!

Ki gondolná, hogy az öreg sámánok nem csak azért bódították a népet, hogy azok összevissza hallucináljanak, hanem azért is, mert ez jó az agynak. Bár lehet, hogy nem tudták, de így van.

Tudjuk, hogy drogozni rossz, még akkor is, ha egyre több kutatás állítja, hogy például a fű pont kisebb problémát jelent, mint az alkohol.

De az emberek többségének fejében jogosan az rögzült, hogy a kábítószerek és hallucinogének károsak, és tűzzel-vassal irtani kell őket, szóval most az ellenzők elég nagy gondban lesznek, mert

kiderült, hogy az amazóniai sámánok és az ő szent hallucinogén sörük, mely ayahuascát tartalmaz, nem is olyan rossz dolog.

A sámánok által a hagyományos orvoslásban használt főzet erős pszichoaktív vegyületet, úgynevezett DMT-t tartalmaz, amelyről több vizsgálat már korábban is kimutatott jó tulajdonságokat, jelesül, hogy enyhíti a depresszió, és más mentális zavarok tüneteit.

saman-drog

Mindemellett azonban a Beckley/Sant Pau Research Programme, és a spanyol Medical Research Council által végzett kutatás azt is kiderítette, hogy

az ayahuasca bizonyos vegyületei új idegsejtek születését serkentik.

Tekintettel arra, hogy számos kognitív rendellenesség, így például az Alzheimer-kór esetében a neuronok pusztulása a kulcsprobléma, a kutatók felfedezése nagyon fontos áttörés lehet, hiszen ez az úgynevezett neurogenezis egy napon konkrét orvosi kezelésként szolgálhat majd.

saman-drog-hatasa-az-agyra

Az alábbi képen a pirosak az “öreg”, míg a zöldek az újonnan létrejött agysejteket jelzik.

“Az a tény, hogy képesek voltunk új agysejteket létrehozni, és ezek rendkívül termékenynek tűnnek, igazi áttörés”, mondta a Beckley Foundation alapítója és igazgatója, Amanda Feilding.

Ám igyekezett azt is tisztázni, hogy ez még csak igen korai szakasza a kutatásoknak, és csupán egy petricsészében sikerült mindezt végrehajtani, de ha valóban olyan jól működhet in vivo is, akkor akár új gyógyszerként is funkcionálhat.

A következő lépés az lesz, hogy ugyanezeket az eredményeket megpróbálják replikálni az ayahuasca más komponenseivel is, ráadásul a nem túlzottan gyógyulás-kompatibilis hallucinációk és egyéb mellékhatások kizárásával.

Forrás: 24.hu

indián dmt hallucinogén


Megtekintések száma: 92774





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet