Egy korábbi 51-es körzet dolgozó mindent kitálalt!

2017. december 18., hétfő




Elmondta, mi is zajlott évtizedeken keresztül a komplexum falain belül!

Nagyon régóta járja az a hír a tudományos és az ufóösszeesküvés hívők berkeiben, hogy az 51-es körzetben olyan bizarr dolgok zajlanak, melyekről az emberiség nagy része nem tud, és ami az idegenekkel kapcsolatos.

Az 51-es körzetről az amerikai kormány sokáig nem akart vallani. Hivatalosan évtizedeken át nem is létezett, aztán néhány éve váratlanul beismerték, hogy van egy ilyen bázisuk.

Ekkor mindenki felhördült, és sokan igazoltnak kezdték látni a különféle teóriájukat az idegenekről.

Több korábban ott dolgozó árult már el félelmetes, és egyben megdöbbentő dolgokat az egészről.

Nem csak titkos katonai kísérletek zajlanak az 51-es körzet mélyén, de idegen technológiákkal kapcsolatos kutatások is.

Robert Miller, aki korábban szintén az 51-es körzetben dolgozott éveken át, most kitálalt, és elmondta, az sem érdekli, ha megtalálják, de elmondja, mit látott, és mit élt át a bázison.

Robert eredetileg tesztpilóta volt egy földönkívüli űrrepülő prototípusában.

Elmondása szerint az űrhajót a pentagon által pénzelt titkos divízió keretében, az 51-es körzet falain belül rakták össze.

A bázisnak van egy alsó, földalatti része, itt folynak a szupertitkos kísérletek...

Az ott dolgozó kutatók és mérnökök a roswelli csészealj darabjainak tanulmányozásával jutottak birtokába annak a technnológiának, mely alapján az a jármű készült, melyben Robert Miller is tesztpilóta volt.

Elmondta, hogy soha életében nem látott még ehhez fogható dolgot. A szerkezet teljesen ellentmondott a fizikának és a repülés szabályainak.

Robert hozzátette, hogy az 51-es körzet felszínen lévő komplexumai csupán kirakatok. A hangárakban is csak földi repülőgépek vannak.

Valójában a közeli hegyek oldalából vezet le mélyen a föld alá egy alagút, ahol az igazi, földönkívüli technológiával felszerelt szerkezeteket tárolják.

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen idegenek 51-es körzet


Megtekintések száma: 25926





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet