Egy kutatás szerint, akinek ez a vércsoportja nem a Földről származik?

2023. április 2., vasárnap




Na lássuk ki nem földlakó!

Egy kutatás váratlan eredménnyel zárult az emberi vércsoportok tekintetében.

Kiderült ugyanis, hogy az egyik vércsoport teljesen más mint a többi. Olyannyira nem hasonlít, hogy felvetődött a kutatókban, hogy talán a Földön kívülről származhat...

Ez pedig egyúttal azt is jelentheti, hogy rengeteg földönkívüli jár-kel közöttünk. Sőt, lehet, hogy számtalan ismerősöd, barátod, rokonod hordozza ezt a vércsoportot.

Vagy akár te magad...

Mint ismeretes, az embereknek különböző vércsoportjaik vannak. A, B, AB, és 0, amely a sejtekben található fehérjékből származik.

A tudósok azonban az RH negatív vér felett a mai napig nem tudnak dűlőre jutni. Ugyanis senki sem tudja megfejteni, hogy hogyan létezhet egyáltalán. Ugyanis ha az evolúciót, és az emberi faj fejlődését vesszük alapul, semmi nem indokolja ennek a vércsoportnak a jelenlétét.

"Egyszerűen nem következik az biológiai törvényszerűségekből, hogy léteznie kell ilyennek!" - állítja több szakember.

Titokzatos módon az Európában élőknek van a legtöbb ilyen vércsoporttal rendelkező polgára, Ázsiában ez mindössze 1%, Amerikában pedig 3%.

Terhes nőkön végzett vizsgálatok alapján pedig megdöbbentő összefüggésekre jöttek rá a tudósok.

Az RH negatív vércsoporttal rendelkező nők sok esetben nem képesek kihordani az RH pozitív vércsoportú babájukat, és az esetek nagy százalékában - statisztikát tekintve - fordul elő az, hogy ezen nők szervezete egyszerűen megtámadja a magzatot, mintha valamiféle idegen létforma lenne, mely veszélyezteti őket.

Rendkívül érdekes összefüggések ezek, és valójában a kutatók egyelőre nem nagyon tudnak mit kezdeni ezzel a vércsoporttal.

Vagyis akiknek ilyen vércsoportjuk van, azoknak bátran kijelenthetjük, hogy egy különleges vér csörgedezik az ereikben.

Hogy valójában földönkívüliek lennének-e? Nos, ki tudja. A tudomány jelenlegi állása szerint bármi is az oka ezen vércsoport különlegességének, az akár jelentheti azt is, hogy a magyarázatért az űrbe kell tekintenünk a végtelen kozmoszba...

OSZD MEG másokkal is!

tudomány érdekes hihetetlen érdekesség ufók földönkívüliek egészség bizarr


Megtekintések száma: 287956





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet