Egy mesterséges hetedik kontinens mentheti meg a jövőben az emberiséget?

2017. július 16., vasárnap




Holland kutatók mutatták be a minden eddiginél legnagyobb szabású fejlesztést. Ez lehet a jövőnk?

Óriási találmányt mutattak be nemrég holland mérnökök és kutatók, melyek sok mindenben megváltoztathatják az életünket.

Többek között ugyanis meg is menthetik azt. Arról van szó, hogy olyan hatalmas úszó szigeteket lehetne létesíteni az általuk kifejlesztett technológiával, melyeken hatalmas lakóövezeteket lehetne felépíteni, és egész városokat tudnánk létrehozni.

Ráadásul ez nem valami sci-fi filmből kölcsönzött, utópisztikus technológia, hanem maga a valóság.

A mérnökök elmondása szerint kicsiben már most is alkalmazható, városok létesítésére pedig szűk két évtizeden belül lesz alkalmas.

A jövőben tehát lakóépületeknek, kikötőknek, farmoknak, parkoknak biztosíthatnak teret.

A 87 különböző méretű úszó háromszögből épülő hatalmas, flexibilis szigethez betont vagy vasat használnának, területe három négyzetkilométer lenne, amely így a legnagyobb ilyen építmény lenne - közölte Olaf Waals, a holland tengerkutató intézet (MARIN) szakembere.

A tengerek egyre növekvő vízszintje komoly aggályokat vet fel, és előfordulhat, hogy minden technika csődöt mond.

Ha az ember kiszorul a szárazföldi területekről, akkor óriási problémával találja magát szemben. Erre jelenthetnek megoldást ezek a mesterséges, lebegő szigetek.

Mindemellett a túlnépesedésre is egy jó válasz lehet, ha mégsem emelkedne meg a tengerek szintje jelentősen. A túlnépesedés ugyanis ellentétben más tényezőkkel, elkerülhetetlen.

Az úszó kikötők és városok újszerű alternatívák lehetnek, amelyek jól illenek Hollandia tengeri hagyományaihoz.

Mindemellett csökkentené a népesség sűrűséget egyes helyeken, és – legalábbis egy időre – megoldaná a népességnövekedés problémáját, a helyhiányt.

A kísérletek, előzetes tesztek során a 6X8 méteres fából és polisztirénből készült modellt egy hatalmas víztartályban helyezték el, ahol a szakemberek szimulálták a szelet, a hullámokat, a viharokat, hogy bemutassák elképzelésüket néhány lehetséges befektetőnek.

Bas Bichner, a MARIN igazgatója szerint tárgyalásokat folytatnak az Amszterdamhoz közeli túlnépesedett Haarlemmermeer önkormányzatával és a Lelystad repülőtérrel egy ilyen projektről, amelyről elismerik, hogy még csak igen korai szakaszban van.

Az már kiforrott, hogyan is tartanák egyhelyben ezeket a mesterséges, lebegő szigeteket. A part közeli óceáni, vagy tengeri aljzathoz láncolnák, így biztosítanák az egyhelyben való lebegést.

Még teszteket kell végezni arról, hogyan állná ki az építmény az időjárást, az apály-dagály jelenséget, hogyan lehet önellátó energiából és más forrásokból, miként hat az építmény a tenger élővilágára és mennyibe kerül megvalósítása.

A más európai kutatók együttműködésével folyó Space at Sea program 1,6 millió euró támogatást kapott az Európai Uniótól, hogy három éven át tanulmányozzák egy ilyen sziget felhasználásának különféle lehetőségeit, alga- vagy haltenyésztő-telepek létrehozásától városok, kikötők életre hívásáig.

Alig 2 évtizedek belül megvalósítható lesz, ez pedig óriási jelentőségű lesz majd, mivel az ember új területeket hódíthat meg majd a bolygón. Egy hetedik kontinenst hozhatunk mesterségesen létre.

"Hollandiának vissza kell fordulni a víz felé. Ebben a harcban mi mindig úttörők voltunk."

Sok más mérnök üdvözölte a hírt világszerte, és jó ötletnek tartják hosszabb távon egy hatalmas, mesterségesen létrehozott hetedik kontinens tervét, mellyel az emberiség néhány száz évet biztosan nyerne a demográfiai és természeti kataklizma bekövetkeztéig.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia technika hihetetlen


Megtekintések száma: 259678





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet