Egy NASA szakember kitálalt az idegenekről!

2023. július 4., kedd




Megdöbbentő dolgokat nyilatkozott. Pontos információkkal szolgált arról, hol élnek a földönkívüliek.

Az utóbbi hetekben, hónapokban, vagy akár években nézve egyre több volt NASA tudós és korábbi titkosszolgálati ember elégeli meg azt a hazudozást, amit sokak szerint a kormány és az ezekkel kapcsolatban álló intézményke művelnek.

Szerintük ugyanis hazudnak az embereknek, és nem csak arról van szó, hogy az idegenekkel kapcsolatban nem mondanak igazat.

Már több NASA tudós elmondta, hogy a NASA aktái között vannak olyan titkos dokumentumok, melyek már réges-régen bizonyító erejűek a földönkívüli élettel kapcsolatban.

Alan Stern szintén egy olyan ember, aki nem írja a hallgatást, és kitálalt. Elmondta, hogy szerinte hol érdemes elsősorban keresni az idegen életet.

Arról nem beszélt ugyan, hogy mit gondol azokról a vádakról, miszerint a NASA tud arról, hogy idegen létformák élnek bolygónkon, ellenben szerinte elképzelhető, hogy idegen lények élnek távoli bolygók óceánjainak nulla fok alatti hőmérsékletű részeiben.

Ezt korábban egy konferencián nyilatkozta Texas államban, ahol a földönkívüli életről is szó volt.

Stern hozzátette, hogy többen úgy vélik, a szerves anyagokkal rendelkező civilizációk többsége óceánok mélyén létezhetnek.

Mégpedig azért ott, mert a víz megvédheti őket a felrobbanó csillagoktól, radioaktív sugaraktól és egyéb természeti katasztrófáktól.

A vastag jég miatt viszont a földi műszerek nem tudják őket észlelni.

Stern azt is sejti, hogyan nézhetne ki. Szerinte a kinézetük olyasmi lehet, mint egy halé, és kevésbé hasonlítanak az emberre, mint azt az emberek gondolnák.

Ez azért van, mert víz veszi körbe az életterüket, vagy talán ők maguk is a vízben élnek.

Érdekes, hogy az élhető bolygón nagy részét 90%-ban fedi víz, a Földet viszont csak 71%-ban. Egy barcelonai professzor szerint kicsi a valószínűsége, hogy halszerű idegebnek fejlett civilizációkat alkossanak, mivel nem tudnának szerszámokat használni testi adottságaikból kifolyólag.

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen nasa idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 226935





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet