Azt is elmondta, hogy miért gondolja így!
Robert Habeck, a német Grünen, azaz zöldek vezetője nem akármilyen kijelentéssel élt nemrég.
A kijelentés nemcsak Németországban okozott némi zavart és felháborodást, hanem az egész EU-ban.
A brüsszeli bürokraták ugyanis megijedtek, hogy valaki kimondta az igazat.
Azt az igazat, amit rendszeresen el akarnak hallgatni a multikulturális társadalomról, és egy multikulturális Európa jövőjéről.
Habeck az Informr című internetes lapnak nyilatkozott. Arra a kérdésre, hogy létezik-e olyan, hogy népárulás (Volksverrat, magyarul inkább nemzetárulásnak hívjuk ugyanezt), azt felelte:
ez egy náci kifejezés. Nem létezik nép, így nem beszélhetünk arról sem, hogy elárulják a népet”
– írja a magyarközösség.blog
Természetesen a kijelentésen sokan megrökönyödtek, mivel egyesek szerint arra utalhat, hogy a bevándorlás helyzetében már megszűnt létezni az eredeti őslakos nép bizonyos tekintetben, mivel elkeveredtek – akarva, akaratlanul – a messziről jött keleti emberekkel.
Korábban már voltak hasonlóan nagy port kavart dolgok, nemrégiben például egy dán pszichológus tálalt ki, azt állítva, hogy a muszlim beltenyészetnek katasztrofális hatásai lesznek az európai társadalmakra is mind demográfiai, mind pedig kulturális tekintetben…
Vagyis az európai közösségek számos tekintetben meg fognak szűnni ebben a multikulturális, színes és agresszív olvasztótégelyben, ahol csak a legszívósabb ideológiák – mint az iszlám – maradhat meg jelleméből adódóan.
OSZD MEG másokkal is!