Egy óriási anyahajó érkezett a Naprendszerbe? Sokkoló NASA videó

2023. január 3., kedd




A gigantikus objektum egyes megfigyelések szerint Jupiter méretű.

Titokzatos, soha eddig nem látott méretekkel rendelkező objektum keringhet a Naprendszerünkben, nem túl messze a naptól.

A gigantikus objektum több százezer kilométer nagyságú, és mesterséges eredetű. Általunk nem ismert technológia hajtja, és közel akkora méretű, mint a Jupiter.

Az összeesküvés elmélet hívők szerint ez az objektum feltételezhetően egy olyan gigászi anyahajó, mely egy komplett faj ellátására, és hosszú távú szállítására képes.

Olyan, mint egy óriási mesterséges bolygó, ami egyben űrhajó is. Nem annyira természetes, mint egy valódi bolygó, de képes csillagok körüli pályára állni, és tovább is állni, ha a körülmények megváltoznak.

Az objektum nem tudni, hogy vajon egyezik-e azzal a nagy anyahajóval, aminek az árnyékát már többször látták a Nap körül, többször azt feltételezve, hogy valójában onnan nyer energiát.

Vagyis a mi csillagunk energiáit próbálja rendszeresen és módszeresen leszívni, és talán ezért csökken folyamatosan a naptevékenység évről-évre, amit egyre nagyobb aggodalommal néznek a kutatók.

Ha ugyanis a naptevékenység egy kritikus pont alá esik, akkor a Föld klímája elkezd drasztikusan lehűlni, de a csillagunk korai halálához is vezethet.

Ez a valami általában rejtve an előlünk az űr sötétjében. Hogy ez hogyan sikerülhet ekkora objektumnak, az egyelőre rejtély, de feltehetően nagyon fejlett technológiájuk van az álcázásra.

Szükségük is van rá, hiszen ha egy komplett faj él a mesterséges égitesten, akkor az kritikus fontosságú, hogy képesek legyenek vele elrejtőzni a kíváncsi szemek, ellenséges fajok elől.

Általában mindig a nap túloldalán keringenek, hogy az emberiség ne vegye őket észre. Ez szándékos, ugyanis ők már nagyon régóta tudnak rólunk.

Sőt, egyes elképzelések szerint arról a fajról van szó, akik az ősi időkben segítették az emberiséget a tudásanyaguk egy részének átadásával.

Amikor aztán újra elhagyták az emberiséget a második eljövetel ígéretével, melyről a Biblia is ír, akkor visszatértek a Nap mögött keringő anyahajójukra, mesterséges anyabolygójukra.

A szkeptikusok természetesen nem hisznek az egészben és a Napról készült felvételeken felbukkanó szokatlan tárgyakat rendre optikai illúziónak, vagy képhibának tekintik.

De vajon valójában erről lenne szó? Akkor egyes kormányok miért próbáltak űrszondákat küldeni a Nap irányába? Több olyan titkos kutatásról tudunk, melyeket hivatalosan is pénzelte a kormány, bizonyos esetekben a hadsereg is.

A másik nagy kérdés, hogy ez a valami, ha ennyire közel van Naphoz, akkor miért nem olvadt még meg?

Ez eleve valamiféle nagyon erős, szupertechnológiát feltételez. Az anyahajó feltételezhetően több különböző összetételű fémből és anyagból áll össze, melyek ellenállóvá teszik a Nap körüli hatalmas hővel szemben.

A Nap energiáját használhatja az elektromos rendszerek állandó feltöltéséhez, és a hajtóművek működéséhez.

Egy kozmikus örökmozgó, mely otthont ad egy idegen civilizációnak. A kérdés csak az, hogy mi céljuk velünk, emberekkel? Hiszen évezredek óta itt vannak, és a Naprendszeren belül figyelnek minket. vajon megtudjuk valaha?

ufó ufók idegen földönkívüliek idegenek összeesküvés ősi idegenek ősi tudás anyahajó idegen civilizáció


Megtekintések száma: 343094





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet