Egy pendrive, mely megmondja, halálos beteg vagy-e

2016. november 12., szombat




Zseniális készüléket fejlesztettek ki informatikusok és orvosok segítségével. Egy kicsiny pendrive-hoz hasonló eszköz azonnali vizsgálat során képes megmondani, van-e halálos betegségünk. A diagnosztizálás jövőbeli szupermódszere?

Elképesztő, merre tart a tudomány fejlődése. Akkor pedig még megdöbbentőbb dolgok képesek kisülni az emberek kezei közül, ha több tudományág fog össze egy adott cél érdekében.

Így volt annak a szupertechnológián alapuló apró pendrrive-nak a kifejlesztésénél is, ahol a londoni Imperial College és a DNA Electronics egy olyan USB-kulcsot fejlesztett, ami néhány másodperc leforgása alatt képes diagnosztizálni, hogy van-e halálos betegségünk.

Az eszköz egy csepp vérből azonnal meg tudja állapítani, hogy használója HIV fertőzött-e, vagy hogy rendelkezik-e rákos sejtekkel a szervezetében. A jövőben gyakorlatilag bármilyen betegség diagnosztizálásához hozzáigazítható lesz.

Az eszköz egyelőre csak kifejezetten a HIV vírus diagnosztizálásában segít, ám itt óriási sikerrel. A jelenlegi HIV tesztek nagy része ugyanis költséges, vagy éppen nagyon lassú, és az sem válik előnyére, hogy viszonylag nehezen kivitelezhető, hiszen egy csomó speciális műszer és kellék kell ahhoz, hogy nagy pontossággal kimutatható legyen.

Ezzel szemben a pendrive-ba épített HIV-teszt nagyjából olyan egyszerűen működik, mint egy vércukorszint-mérő: elég egy csepp vér, és egy számítógép segítségével máris megállapítható a fertőzés.

Ez gyakorlatilag óriási előrelépést jelent, nem csak kényelmi, hanem hatékonysági szempontból is. A HIV vírus például évekig is lappanghat valakiben, és sokan nem is vizsgáltatják ki magukat, mert az eljárás hosszadalmas, időnként bonyolult.

Ezzel pedig tovább fertőzhetnek más embereket.

Egy ilyen gyors és egyszerű módszert viszont valószínűleg jóval többen vennének igénybe, mint ahányan hajlandóak (vagy lehetőségük van) beballagni egy kórházba.

Ez létfontosságú a betegség kezelése szempontjából, ugyanis az időben felismert HIV-fertőzés, ha most még teljesen nem is gyógyítható, de igen jól kontrollálható betegség, ugyanis megfelelő kezeléssel akár évtizedekkel is meghosszabbítható a beteg élete.

A jövőben az eszközt ráadásul más betegségek diagnosztizálására is felkészíthetik, így nem csak a rákot, hanem más súlyos, vagy halálos betegségeket is képesek leszünk kiszűrni akár otthon is, ugyanis ez az eszköz olyan egyszerű, hogy használata nem igényel külön orvosi felügyeletet.

tudomány technológia technika egészség orvostudomány


Megtekintések száma: 38240





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet