Egy rejtélyes, szabad szemmel nem látható formációt fedeztek fel: csillagközi "sztráda"?

2021. július 18., vasárnap




A Gaia űrteleszkóp bukkant rá a megdöbbentő igazságra a kozmikus "hídról".

Elképesztő dologra bukkant az Európai Űrügynökség által fellőtt 2013-ban működésbe lépett űrteleszkóp, a Gaia.

A felfedezés ugyanis láthatóvá tett egy egyébként szabad szemmel láthatatlan formációt, egy olyan kozmikus hidat, mely egykoron összekötötte a mi galaxisunkat a szomszéd galaxisok egyikével.

Ez az anomália azért fontos, mert ez bizonyítja azt, hogy egykoron ez a galaxis, és a másik galaxis egybe volt olvadva, de az évmilliók során elszakadtak egymástól.

Az derült ki a felvételekből, és a hozzá kapcsolódó utólagos mérésekből, hogy az anomália a Kis Magellán és a Kis Magellán felhő között terül el, vagyis ezt a két galaxis egykor egyben lehetett.

Ráadásul ez a formáció azt feltételezi, hogy a miénk is egyben volt valamelyik szomszédunkkal.

Közel 200 millió évvel ezelőtt indulhatott el, amikor a két szomszédos törpegalaxis meglehetősen közel került egymáshoz, ennek következtében pedig a nagyobbik példány elkezdte magához húzni a társában található csillagok és a hidrogéngáz egy részét.

Szinte biztos, hogy Tejútrendszer - melyben élünk - a Nagy Magellán-felhővel teszi meg ugyanezt, ami ugyanilyen hidat képez.

A híd azonban a mostani képeken sem látható szabad szemmel, a kutatók szerint mégis biztos, hogy ott van.

Ezt egy különleges módszer alapján sikerült megállapítaniuk, aminek a keretében megszámolták a két nagyobb felhő közti csillagok számát, majd lassan a számítások alapján rajzolódott ki előttük az egész anomália, és a kozmikus híd.

Ez a híd nem csak azért érdemes a tanulmányozásra, mert korábban nem találtak ilyet, hanem azért is, mert komoly betekintést nyújthat a galaxisok múltjába, és azokba az állapotokba, amik még az univerzum kialakulásának kezdetén uralkodtak a világegyetemben.

A Gaiai küldetés nagymértékben hozzájárult már eddig is ahhoz, hogy alátámassza a galaxisok és a világ kialakulásáról alkotott elméleteink megerősítését.

Egyelőre legalábbis nem talált olyan dolgot, ami cáfolná az ősrobbanás, és az ezután kialakuló világ modelljét.

rejtély rejtélyek űrkutatás csilalgászat


Megtekintések száma: 209353





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet