Egy új tanulmány megdöbbentő felfedezést tett a Holddal kapcsolatban

2017. július 26., szerda




Ha ez igaz, az mindent megváltoztathat.

Ralph Milliken a Brown Egyetem egyik kutatója egy meglepő tanulmányt hozott nyilvánosságra a Holddal kapcsolatban. Ha igaza van, újra kell gondolnunk néhány dolgot, amit égi szomszédunkról tudunk...

Arról van szó ugyanis, hogy Ralph számításai szerint - melyet azóta sok más neves szakember is igazolt - a Hold köpenye hasonló vízkoncentrációt mutat, mint a földköpeny.

Vagyis nagy mennyiségű víz lehet a Holdon.

A Holdat korábban mindig is egy sivár és rendkívül száraz égitestnek tartották, de a jelek szerit ez egyáltalán nincs így.

A legtöbb tudós abból az elméletből indul ki, hogy a Hold a Földből szakadt ki egy Marshoz hasonló méretű égitesttel való ütközés során. Az ütközés forróságában a víz normális esetben megsemmisül.

Azonban már az Apollo-missziókból származót Holdkőzetek 2008-as vizsgálata is azt állapította meg, hogy víz lehet a felszín alatt. A kőzetmintákban ugyanis vulkanikus golyócska nyomok voltak, melyek egyértelműen bizonyítják ezt az elméletet.

Később beigazolódott, hogy ez ne egyedi eset, és mindegyik minta tartalmazta. Vagyis a Holdon nagy mennyiségű víz van jelen még napjainkban is.

Azt azonban egyelőre senki sem tudja, és a tudomány is rejtélyként kezeli, hogy honnan származhat a Hold vize.

Az ütközésben valahogyan mégsem semmisült volna meg? Vagy teljesen más forrásból származik?

Míg egyesek már a víz kivonásán gondolkodnak a holdi kőzetből, addig mások arra próbálnak megoldást találni, hogyan lehetne a Holdat terraformálni, hogy légköre legyen, és a felszínen is legyen újra folyékony víz.

Ez ugyanis hatalmas előrelépés lenne a jövő Hold-missziói kapcsán.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány rejtély hihetetlen rejtélyek csillagászat űrkutatás


Megtekintések száma: 61323





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet