Egy volt amerikai haditengerész szerint létezik egy titkos bázis az Antarktisz alatt

2017. október 19., csütörtök




Az általa elmeséltek, és a kiszivárogtatott információk alapján egy földönkívüliek által irányított és felügyelt komplexumról van szó.

Egyre gyakoribbá vált az utóbbi időben az idegenekkel kapcsolatos különféle információk megszellőztetése, kiszivárogtatása.

A mostani is egy ilyen, méghozzá egy volt amerikai haditengerész - aki névtelenséget kérve csak Brian-ként mutatkozott be - állít egészen megdöbbentő dolgokat az Antarktisszal kapcsolatban.

Brian nem kevesebbet mond, mint azt, hogy az Antarktisz napjainkban is lakott. Méghozzá nem akárkik által. Meg van róla győződve, hogy idegen lények bázisa található a jégpáncél alatt, melyhez különféle titkos bejáratok vezetnek el.

Brian eredetileg egy különleges légi egység titkos alakulatának tagja volt. Az Antarktisz területén több olyan régióba is berepülhettek katonai egységként, ahol egyébként repülési tilalom volt elrendelve, és ma sem látnak arrafelé szívesen senkit.

Bár azt azért hozzátennénk, hogy mégis, ki az, aki csak úgy a Dél-sark felett repkedne, magánrepülőjével.

Szóval a haditengerészetnek és a légvédelemnek nem igazán kellett félnie akkoriban attól, hogy valaki ezekbe a no fly zónákba berepül rajtuk kívül.

Ezekben a zónákban Brian elmondása szeriont sokszor láttak azonosítatlan repülő tárgyakat, melyek eszeveszett sebességre voltak képesek, fémesen csillogtak, vagy időnként fénylően izzottak.

Eleinte furcsállta ezeket az objektumokat, de később elmondták neki, hogy ez errefelé megszokott, és hogy ezek valójában idegen repülő szerkezetek. 

Megtudta, hogy az Antarktisz jege alatt egy hatalmas komplexum található, ahol szupertitkos együttműködés zajlik emberek és földönkívüliek között.

A bázistól távol tartják a civil kutatóegységeket, melyek szintén a Déli-sarkon tartózkodnak, és ah valaki mégis közelebb merészkedik,azt kitessékelik a tiltott területekről arra hivatkozva, hogy szigorúan zárt, titkos kutatások zajlanak ott.

Többször beszámoltak már más civil kutatóállomások is arról, hogy egyes területekre nem mehettek, és egyes területek felett nem repülhettek el a hadsereg szerint, és sohasem kaptak kielégítő indokokat arra vonatkozóan, hogy miért nem.

Hogy mi folyhat ezen a titkos bázison, melynek a felszínen és a felszín alatt is több bejárata van, azt nem tudni, Brian számára ez nem derült ki egyértelműen, de a katonák, és a környéken dolgozók szerint az idegenek és az emberek valami közös projekten dolgoznak ott már évtizedek óta.

Talán titkos katonai technológiát fejlesztenek? Vagy emberi klónozási kísérletek zajlanak odalenn, megelőzve a világot?

Számtalan lehetőség felmerül, mindenesetre Brian állításai valósnak tűnnek, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez az ő véleménye, és lehet neki hinni- nem hinni, de a lényegen nem változtat: van valami az Antarktisz alatt.

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen földönkívüliek idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 146579





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet