Több ezer éves írások fedik fel azt, hogy a mitológia valós alapokon nyugszik. Az ősi Egyiptom égi uralkodói egy másik bolygóról érkeztek hozzánk?
Anubisz legendája az egyik legérdekesebb az egész egyiptomi mitológiában. Az elmúlt években megtalált leletek egyre inkább azt rajzolják ki a régészek előtt, hogy a mitológia nem csak egy egyszerű mese volt: Anubisz tényleg létezhetett.
Az egyiptomi istenek egy jó része egy fajta égi entitások kivetülése az emberi „vallásban” és a folklórban.
Vagyis arról van szó, hogy idegen civilizációk küldöttei voltak, akiket különleges, már-már természetfeletti képességeik lévén istenekként kezdtek tisztelni.
Ezen istenek pedig egy ősi kultúra kozmoszból érkezett utazói, ősi asztronauták voltak.
Anubisz (görögös névalak; eredeti egyiptomi neve Anpu, Inpu vagy Inepu) az ókori egyiptomi hitvilágban az alvilág és a holtak oltalmazója, később a holttestek bebalzsamozóinak istene is.
Ozirisz kultuszának elterjedése előtt Anubisz vezette a halottakat az alvilágba. Az ábrázolásokon fekvő sakál vagy vadkutya, illetve sakál- vagy kutyafejű ember alakjában jelenítették meg.
Istenként tisztelték, mert nem volt hozzá hasonló a bolygón.
A paleoasztronautika hívei szerint ez azért van, mert az istenség egy ismeretlen földönkívüli faj tagja volt, és nem volt hozzá hasonló a Földön.
De mi is áll Anubisz mitológiája mögött pontosan?
Anubisz kultusza Kaszában – görögül Künopolisz, azaz ‘kutyaváros’ -, egy 17. nomoszba tartozó városban keletkezett, de nagyon korán elterjedt Egyiptomban. Sokak szerint maga a város földönkívüliek áltla eflügyelt település volt több ezer évvel ezelőtt.
A Piramisszövegek szerint Anubisz a holtak birodalmának főistene volt. Eredetileg a napisten, Ré fia volt, a Koporsószövegekben Heszat vagy Básztet istennő fia, más mítoszokban Széth és Nebethet vagy Ozirisz és Nebethet fiaként szerepel, akit anyja a mocsárban rejtett el, hogy megvédelmezze Széth haragjától.
Az isteni gyermeket Ízisz találta meg és nevelte föl. Amikor Ozirisz elhagyta Egyiptomot, hogy tanítását az egész világon elterjessze, Anubisz kísérte el útján. Amikor pedig Széth megölte Oziriszt, Anubisz szervezte meg temetését. Testét szövettel takarta be, ezzel alkotta meg az első múmiát. Ezért tekintették Anubiszt a temetési szertartások teremtőjének.
Annyi bizonyos, hogyha ezek az égi istenek, mint Anubisz, tényleg az égből érkezett földönkívüliek voltak, vagy azok képviselői, akkor ténylegesen egyfajta uralkodó fennhatóságként működhettek.
Ezért is alakulhattak ki róluk különféle legendák, mítoszok, és maga az istenként való mélységes tisztelet is.
Sokak szerint azért is tartottak tőle az egyiptomiak, mert a fajuk sáskaként járta az élhető bolygókat, és mindenhol pusztulást hozott magával, amerre járt.
Anubisz istene feltehetően a Orion csillag rendszerben található kultúrával, pontosabban idegen civilizációval lehet azonos, mivel az Egyiptomban található piramisok egyes együttállásai egy az egyben leképezik az Orion csillagképet, és az ott található égitestek együttállását.
De vajon napjainkra hová tűnhettek az Orion felől érkező ősi idegenek?
Ezt ma senki sem tudja, és számos elképzelés látott napvilágot: ők maguk álltak tovább, míg mások úgy gondolják, hogy az emberiség egy másik idegen fajjal közösen űzte el őket a bolygóról.
Egy biztos: a próféciák, ősi egyiptomi szövegek árulkodnak ezen idegen istenek földönkívüli eredetéről, és visszatérésükről regélnek…
OSZD MEG másokkal is!