Egyetlen csepp vér rejtehti a rák ellenszerét: milliók gyógyulhatnak meg világszerte

2019. november 27., szerda




A küszöbön a rákmentes világ?

Ebben pedig jelentős szerepe lesz egy a Toshiba nevű vállalat által fejlesztett eszköznek.

Az eszköz ugyanis képes arra, hogy egyetlen csepp vérből előre tudjon jelezni 13 különböző rákfajtát.

A rák felbukkanásának, kialakulásának kezdete előtt akár évekkel!

A rák a világon a második leggyakoribb halálok, ami nem kis részben azért van így, mert nem veszik észre kellő időben.

A készülék mindössze egy csepp vérből képes kimutatni a rák 13 különböző fajtáját két óra alatt, 99%-os hibahatárral dolgozik és a vizsgálat mindössze 20 000 jenbe, nagyjából 60 ezer forintba kerül.

Ez később akár olcsóbb is lehet, vagy a TB által támogatva ingyenes.

A rák vérből való kimutatása régóta az orvostudomány egyik szent grálja.

Ezzel ugyanis még a betegség súlyosabbá fordulása előtt ki lehetne mutatni a rákot, ezzel pedig milliók életét lehetne megmenteni.

Egyes optimista vélemények szerint még az sem kizárt, hogy ezzel lehetne gyógyíthatóvá tenni bizonyos értelemben a rákot, mivel az időben “elcsípett” rákbetegségek ma már nagyon jól gyógyíthatók.

A gond sokszor azzal van, hogy túl későn veszik észre, mire már halálos áttéteket ad.

A Toshiba szerint a gép orvosi tesztelése jövőre kezdődik, így még évekbe telik, mire az eszköz kereskedelmi forgalomba kerülhet.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány egészség életmód


Megtekintések száma: 27242





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet