Egyetlen fotón egy csillag élete!

2016. december 6., kedd




A Chandra navű NASA műhold által készített felvétel egyetlen fotón segíthet megérteni és ábrázolni a csillagok fejlődését.

A fotón egy bináris röntgenforrás, a Cygnus X-3, illetve a sokszor csak “Kis Barátként” emlegetett kisebb felhő látható.

A Kis barát

A Cygnus X-3-ban található egy masszív, viszonylag fiatal csillag, melyet elemészt egy, a ködöt kísérő neutroncsillag. Egyesek úgy sejtik, hogy ez lehet, hogy egy fekete lyuk is lehet akár.

A folyamat során jön létre a fényes, erős röntgensugárzás, melyet az emberiség már évtizedek óta érzékel és kutat.

Itt sűrű por és gáz adja azt a sötét felhőréteget, ami egy Bok-globulát alkot, melyben idővel új csillagok születnek, mint természetes folyamat részeként.

Azért nevezték el Kis Barátnak, mert az jóval halványabbnak tűnik a meglehetősen erős röntgenforrás mellett.

Eredetileg még 2003-ban fedezték fel, azóta pedig folyamatosan figyelik, mert rengeteg dolgot elárul nem csak az univerzumunk jelenlegi állapotáról és folyamatairól, de a múltbéli folyamatokról, és arról, hogyan zajlik és megy végbe egy csillag életútja.

Csillagok életútja

A vizsgálatok során több olyan bizonyítékot találtak, melyek arra utalnak, hogy új csillag születésének folyamatai mennek végbe.

Az 1970-es évek óta tartó vizsgálatok során a szakemberek a Cygnus X-3-ból távozó szabályos, 4,8 órás röntgenvariációt figyeltek meg, mely kicsit késve, de hasonlóan érzékelhető a tükörként viselkedő Kis Barátnál.

A csillagászok a csúszás számításba vétele után kiszámolták, hogy nagyjából 24 ezer fényévre van tőlünk a szóban forgó terület.

Elméletben nem lenne szabad léteznie, ugyanis csak spirális karokon tapasztaltak korábban hasonló területeket, ahol máig keletkeznek még különböző csillagok, és érzékelhetőek a csillagok keletkezését eláruló kémiai folyamatok.

Nem az eredeti helyén van

Azt feltételezik, hogy a Cygnus X-3 nem véletlenül van ott, ahol. Az biztos, hogy ez nem az eredeti helye, és talán valamiféle külső hatás tolhatta el oda, ahol most van.

Ez lehetett egy nagyobb fekete lyuk, vagy egy neutroncsillag okozta kozmikus robbanás is, bár az okokat még nem fejtették meg teljesen a csillagászok.

A Cygnus X-3 rengeteget árul el az univerzumról és a csillagok keletkezéséről, ezért a kutatók sokáig fogják még vizsgálni, elemezeni.

tudomány csillagászat űrkutatás


Megtekintések száma: 40022





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet