Ez a templom a világ legnagyobb monolitikus struktúrája.
Létezik egy nem mindennapi építmény. Pontosabban egy sziklából vájt struktúra, ugyanis annak ellenére, hogy hatalmas, nem nevezhető építménynek, mivel nem építették, hanem kifaragták.
Ez az első és egyben legnagyobb ilyen struktúra.
Soha ezelőtt és azóta sem építettek hasonlót, és az építészeket, mérnököket valósággal ámulatba ejti, akárcsak a régészeket az a precizitás, ahogyan kifaragták.
Napjaink legnagyobb elméit is érdekelte a kérdés, hogyan, és kik hozhatták létre.
Az India hegyei között található rejtélyes templom éppen ezért még most is számtalan kérdést tartogat.
Ellora és Ajanta barlangtemplomairól van szó, melyek joggal vívták ki az ország legrejtélyesebb helye címét is.
Ellora három vallás szent helye volt, ahol mai szemmel kivitelezhetetlennek tűnő munkával vájták bele a bazaltba a sokszor többemeletes barlangokat. A leglátványosabbat, a Kailasa templomot ráadásul fentről lefelé haladva.
Körülötte 2 kilométernyi hosszan összesen 34 szentély található a sziklákban, meglehetősen jó állapotban.
A 34 barlangszentély különlegessége, hogy három vallás is használta; nem messze egymástól csoportokban elkülönülnek a buddhista, hindu és dzsainista barlangok. Ezek az időszámításunk szerint 600 és 1000 közötti történelmük során legtöbbször párhuzamosan is használatban voltak, ami segítette a vallások közötti elfogadást.
A pontos elkészültét rengeteg homály fedi, így gyakorlatilag a mai napit rejtély a keletkezése.
Sokáig a buddhista barlangokról hitték, hogy elsőként azok készültek el, de a modern kormeghatározó technológiák alapján ma már párat a hinduk sziklafalba vájt szentélyei közül tartanak legkorábbinak.
Olyan lenyűgözően és hajszálpontosan vannak kifaragva a templom különféle díszítőelemei, és az állati alakok, hogy egyesek azt feltételezik, hogy valamiféle ősi létezerestechnológia közbejárása kellett ahhoz, hogy ezt az eredményt elérjék.
Sokat tűnődik a mai modern ember, hogy az egykoron a Földön élő őseink hogyan voltak képesek ennyire bonyolult építmények és struktúrák kivitelezésére.
Egyesek szerint égi – földönkívüli – segítséggel, mások szerint pedig a jelenlegi emberiség valójában nem is az első a Földön élt fejlett civilizáció…
OSZD MEG másokkal is!