Egyiptom naphajói lehettek a földönkívüli technológia kulcsai?

2017. április 3., hétfő




Ezt az érdekes felvetést érdemes végiggondolni, min egy rendkívül érdekes eszmefuttatást. Ha ugyanis egy kis része is igaz, arról tudnia kéne mindenkinek.

2016 végén egy megdöbbentő erejű lelet került elő, melynek során rendkívül érdekes dolgok derültek ki Egyiptommal, és az ott használt naphajókkal kapcsolatban.

A fáraók számára épített rituális célú naphajóknak a megtalált leletek, és a rajtuk végzett vizsgálatok szerint fém alkatrészeik is voltak.

Annak idején a Daily Mail számolt be a fejleményekről. Az egyiptomiak naphajóját már régóta különféle titkok és rejtélyek övezték, ám ezzel a lelettel végre egyértelművé vált, hogy Egyiptom technológiája sokkal fejlettebb lehetett, mint azt korábban gondolták.

A naphajókról ma a tudomány a régészet által annyit tud, hogy egykoron a fáraók temetkezési szertartásaihoz szállított rituális tárgyak elvitelére szolgáltak.

Ezeket a hajókat rendszerint az uralkodók, azaz a fáraók sírjában, vagy amellett temették el.

Éppen emiatt a tény miatt merültek fel olyan elméletek, miszerint a naphajók egyfajta szimbolikával is bírtak. Az egyiptomiak úgy hitték, hogy a fáraókat ezek a naphajók szállítják át a túlvilágra.

A paleoasztronautika hívei szerint a naphajók nem csak a klasszikus értelemben vett hajókat jelentették, hanem különleges, repülésre is képes szerkezeteket. Erre ugyanis nem szolgálnak bizonyítékul, de szerintük egyes egyiptomi hieroglifák éppen ilyen naphajókat ábrázolnak.

Ezek a naphajók a nap erejét használták fel energiaforrásként.

Vagyis gyakorlatilag napelemes repülőgépe lehettek, d e a maguk kezdetleges módján.

Ha ez így van, akkor az egyiptomiaknak valahogyan szert kellett tenniük erre a technológiára, de ez szemmel láthatóan nem volt gond, hiszen abból a korból számos olyan tű éles hieroglifa maradt fenn, melyeket ma is csak lézeres eljárásokkal tudunk reprodukálni.

Rengeteg írásos emlék maradt fenn, melyek arra utalnak, hogy nem csak lézeres technológiát, de elektromosságot is használtak, holott ezeket csak a modern évszázadokban fedeztük fel.

Legalábbis a paleoasztronautikus értelmezés szerint erről van szó.

Az egyiptomiak idővel maguk hozták létre ezeket a naphajókat, melyeket a Nap ereje működtetett? Ha valóban egyfajta kozmikus leírást kaptak arról, hogyan alkossanak hasonló rendszereket, akkor később ők maguk is elsajátíthattak egy kezdetleges, teljesen emberkéz alkotta változatot.

Eredetileg ugyanis elképzelhető, hogy a naphajók valójában az idegenek űrhajói voltak, melyek a Nap segítségével töltődtek.

Egy merész értelmezés szerint a fáraók eleve idegen géneket hordozhattak magukban, ezért is váltak uralkodókká. Halálukkor pedig az emberek azt szerették volna, ha visszajutnak a saját fajtájuk közé, és ezt a túlvilágon segítő naphajókkal szerették volna megoldani.

OSZD MEG másokkal is!

rejtélyek ősi idegenek egyiptom rejtél ősi technológia


Megtekintések száma: 256492





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet