Egyiptomi lefejezett múmia: az FBI genetikusai oldották mega rejtélyt!

2018. április 6., péntek




Az amerikai FBI DNS-szakértői nem akármit tártak fel...

Annak idején 1915-ben történ az egész, idáig nyúlik vissza a történet.

Ekkor került elő Dzsehutinaht kormányzó sírjából valami, amin sok régész teljesen ledöbbent. Ez a lelet egy ismeretlen eredetű, lefejezett múmia volt.

Senki sem tudta, miért volt megfosztva a testtől, ami a szarkofág belsejében volt, a fej pedig annak a tetején.

Nem tudták, kihez tartozik, mi történt vele, és miért.

Az FBI már több ízben oldott meg nagy rejtélyeket, és ezzel is így tettek, és midnen nyomozói és dns vizsgálati tudásukat latba vetették annak érdekében, hogy kibogozzáka rejtélyt.

A fejből hiányzik néhány csont, amelyet a mumifikálási eljárás során távolítottak el rituális okokból. Ezek a csontok – a rágóizmok tapadásának helyei – nagy segítséget nyújthattak volna a múmia nemének megállapításához, azonban vélhetően annak érdekében, hogy a múmia a túlvilágon ki tudja nyitni a száját az étkezéshez, a múmiát előkészítők kiműtötték őket.

A modern orvosok közül sokakat meglepett az a precizitás, amivel ezt végrehajtották az ókori egyiptomiak. Bizonyításul Dr. Rajiv Gupta neuroradiológus és Dr. Paul Chapman idegsebész szájsebész kollégájuk segítségével kipróbálta az eljárást korabeli eszközökkel (kalapáccsal és vésővel) más holttesteken, és sikeresen reprodukálni tudták a mumifikálók módszerét.

A rejtély megoldásához azonban ez nem hozta közelebb a tudományt.

Ehhez DNS-vizsgálatra volt szükség, azonban ókori múmiából korábban soha nem nyertek ki értékelhető mintát, mivel az egyiptomi éghajlat és a sírok viszonyai nem kedveznek a DNS fennmaradásának.

Az ügyet 2016-ban átadták az FBI-nak, ahol Dr. Loreille egy, a fejből 2009-ben eltávolított, kivételesen jó állapotban megőrződött őrlőfog egy apró darabját használta fel a vizsgálathoz.

Végül ez kezdte el elvezetni a végső megoldáshoz a régészetek és az FBI-os szakembereket.

A mintát finom porrá őrölték, majd elkezdték górcső alatt vizsgálni.

A DNS-szekvencia feltérképezésére szolgáló fejlett számítógépes szoftver segítségével a károsodások ellenére sikerült megállapítani, hogy a fej egy férfihoz tartozott. Nagy bizonyossággal állítható tehát, hogy a lefejezett múmia Dzsehutinaht kormányzóé, és nem a feleségéé.

A vizsgálat sikere azonban ennél sokkal nagyobb hatással is van a tudományra: bizonyítást nyert, hogy lehet értékelhető DNS-mintát nyerni az ókori egyiptomi múmiákból.

Ez elősegítheti az olyan irányú kutatásokat, amelyek az ókori Egyiptom lakóinak származását vizsgálják, valamint felmérik a térség mai lakóival való rokonságuk mértékét. Dzsehutinaht vizsgált DNS-e például arra utal, hogy anyai oldalon eurázsiai felmenőkkel rendelkezett. 

OSZD MEG másokkal is!

tudomány rejtély rejtélyek genetika egyiptom fbi


Megtekintések száma: 73970





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet