Egymilliárd emberrel végezhet, és mindenki találkozott már vele az életében!

2017. június 9., péntek




Megdöbbentő adatokat közöltek.

Kiszámolták, hogy mennyi ember halhat meg a XXI. században, és megdöbbentő adatok jöttek ki. Eszerint közel egymilliárd ember lelheti majd a halálát, ami a világtörténelem legnagyobb népességzuhanása lenne.

Azonban nem népirtásról van szó, és nem globális kataklizmáról, bár ilyen mértékű egyetlen forrásból táplálkozó haláleset szám meglehetősen drasztikusnak mondható, ami felér egy kataklizmával.

A megdöbbentő adat az Amerikai Rákellenes Társaság (American Cancer Society) által megjelentetett két kiadvány – a Cancer Atlas - Daganatos Betegségek Atlasza - és a Tobacco Atlas - Dohányzási Atlasz - változatában szerepel.

Hihetetlen mértékben szoktak rá a dohányzásra az emberek.

Jelenleg a statisztikák szerint közel 1,25, vagy akár 1,5 milliárd ember is dohányos lehet. Ez azt jelenti, hogy ennyien küzdenek különböző mértékű nikotin bajokkal és kisebb-nagyobb függéssel.

A passzív dohányosokra ugyanolyan káros a cigaretta, sőt, még károsabb is, az ő számuk gyakorlatilag 3-4 milliárdra is tehető.

Azonban a statisztikai tanulmányból kihámozott adatok egy nagyon érdekes összefüggésről is lerántják a leplet.

A nikotinnal kapcsolatos korai halálozás emelkedését a szakértők ugyanis nem a dohányzás egyre nagyobb népszerűségével magyarázzák, hanem bolygónk lakosságának növekvő létszámával, ami a szenvedélybetegek abszolút számának növekedését vonja maga után.

Az Egészségügyi Világszervezet számításai szerint a most megtett intézkedések már 2020-ban éreztetik hatásukat, amikorra évi 2 millióval csökkenthető a daganatos betegségek halálos áldozatainak száma, 2040-ben pedig akár évi 6,5 millióval kevesebb ember halálát okozzák a tumorok.

Az elkövetkező években a rákos megbetegedések száma bizonyos szempontból drasztikusan emelkedett, sokan ezt az egyre modernebb élettel hozták összefüggésben.

OSZD MEG másokkal is! 

tudomány egészség orvostudomány betegségek egészség megelőzés


Megtekintések száma: 188473





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet