Egyre több a halálos áldozata a fertőzött salátának! A lakosság figyelmét is felhívták a veszélyre!

2018. június 6., szerda




Március óta már több százan betegedtek meg, volt, aki meghalt!

nagyon komoly eseteket tárt fel az élelmiszerügyi hatóság. Elég sok dolguk volt mostanában, emiatt a lakosságot is figyelmeztetniük kellett.

Nemrég több száz millió tojást kellett megsemmisíteni, mert azok szalmonella gyanúsak voltak.

Most egy farmról érkezett salátaszállítmány borzolja március óta a kedélyeket. 

A saláta ugyanis olyan gyors ütemben okoz és olyan durva megbetegedéseket, hogy már halálos áldozatok is vannak a több száz fertőzött között!

A hatóságok vizsgálatai alapján ugyanis E. colival vannak fertőzve ezek a saláták. 

Az eset kezd egész Amerikán végigsöpörni.

Másfél hónap alatt több százan betegedtek meg, és már öt halálos áldozata is van a fertőzésnek, ami már 35 államra kiterjedt. Maga a baktérium nem feltétlenül veszélyes, de előfordulhat, hogy toxinokat termel.

A hányással és hasmenéssel járó betegséget olyanok is elkapták már, akik nem is ettek a salátából, csak valaki a környezetükből. Orvosi kezeléssel egy hét alatt fel lehet gyógyulni belőle, de néha súlyos szövődményeket okoz, például veseelégtelenséget.

Hogy a problémás saláta pontosan melyik farmról származik, azt még nem sikerült kideríteni, de a szóban forgó arizonai területről április 16-án került forgalomba utoljára saláta, 21 napos szavatossági idővel.

Ezeket kell most leszedni a boltok polcairól, így talán elejét lehet venni a további megbetegedéseknek.

Az Egyesült Államok élelmiszer-áruházaiban sokféle zöldség, gyümölcs található "előmosott", sőt "háromszor mosott" feliratú csomagolásban, de gondos vizsgálattal még az ilyen termékekben is kimutatható sokféle baktérium.

Ezért nem árt mindig ALAPOSAN megmosni ezeket itthon is!

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 5918





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet