Az utóbbi években egyre gyakrabban láttak óriási méretű űrhajókat, szállító és anyahajókat bolygónk gyanútlan lakosai. Mi zajlika fejünk felett?
Az idegenek szándékosan mutatkoznak egyre többször, vagy készülnek valamire?
Egyesek szerint az elkövetkező években be fog következni egy esetleges kapcsolatfelvétel a földönkívüliekkel – akik már rég köztünk járnak – mások szerint invázióra készülnek.
Világszerte megnőtt az ufóészlelések száma, és gyakorisága. Nem csak arról van szó, hogy több a bejelentés, hanem az idegentárgyakról, főleg nagyobb méretű úrhajókról is egyre több az olyan felvétel, melyek hitelesnek tűnnek.
Ezen felvételekről az elsődleges vizsgálatok során nem derítették ki, hogy szerkesztve lennének, tehát nem zárható ki, hogy valódiak, azaz nem manipuláltak.
Nemrégiben Hollandiában észleltek két óriási méretű anyahajót. Mellettük pedig egy kisebb, fénylő objektum repked, mintha kísérné őket.
A videón egyértelműen kivehető, hogy ezek a monstrumok nem földi építésű szerkezetek, jelenleg a legtitkosabb haditechnika sem tart itt valószínűleg. Sokkal valószínűbb az, hogy ezek a tárgyak egy idegen világ szülötteinek a művei.
Hogy miért voltak láthatóak az idegen objektumok, azt nem tudni, de egyre gyakoribb, hogy az idegenek már ügyet sem vetnek arra, hogy álcázzák hajóikat. pedig megtehetnék, hiszen az álcázás technológiáját nagyon régóta ismerik.
Az emberi álcázási technológiát is a roswellben lezuhant ufó tanulmányozásával tudta az emberiség megvalósítani
2013 szeptemberében egy lángoló hadihajó felett észleltek szokatlanul erős, világító fényeket a tengeren, A kaliforniai partoktól nem messze
A jelenséget sokan látták, így készült a fenti felvétel is. Rengeteg szemtanú volt, így az esetet a hatóságok és a hadsereg le sem tagadhatta.
Természetesen cáfolták, hogy idegen űrhajókat lehet látni a felvételen, szerintük azok a fénypontok légköri jelenségek voltak…
2015 végén Benguelában egy idegen anyahajó körvonalai sejlettek fel a felhők között. A jelenséget többen látták, és rengeteg fotó is megörökítette az ismeretlen objektumot.
A nemzetközi űrállomás közelében is gyakran látni furcsa dolgokat mostanában. Az pedig egy kifejezetten intő és árulkodó jel, hogy a
NASA rendre megszakítja az egyébként mindig élő adást, ha egy rejtélyes tárgy, vagy fénypont bukkan fel az űrállomás közvetlen környezetében.
Július 9-én is így történt, a NASA egy olyan videót kapcsolt le, ahol egy azonosítatlan, nagy sebességű tárgy közeledik a Föld felé.
Sokak szerint tud valamit a NASA és nem véletlen, hogy ezen rejtélyes felvételek mindig akkor vannak megszakítva, amikor feltűnik egy ismeretlen objektum rajtuk.
Hogy a vezető hatalmak valaha is hivatalosan beismerjék, valójában már “megszálltak” minket az idegenek, arra igen kicsi az esély.
Bár Hillary Clinton ígéretet tett, hogy nyilvánosságra hozza az UFO-aktákat, amennyiben megnyeri az elnökválasztást, az ufológusok szerint az egész világot behálózó titkos árnyékhatalom nem véletlen nem engedte, hogy nyerjen, nehogy bármi, a létét bizonyító információ kiszivárogjon…
Sokak szerint ezek az egyre gyakoribb megjelenések egy esetleges kapcsolatfelvételi szándékot jeleznek előre. Néhány éven belül a világ számára nyilvánvalóvá fog válni, hogy az idegenek léteznek, és az ufókról szóló beszámolók nem pusztán a képzelet művei voltak.
Mások azonban aggódó tekintettel figyelik az eseményeket, és azon az állásponton vannak, hogy az idegenek az egyre gyakoribb megjelenéssel az erőfölényüket és a technológiai felsőbbrendűségüket hivatottak megmutatni.
És azt, hogy már régóta köztünk járnak, anélkül hogy tudnánk róla.
A bolygó népét akarják pár év múlva eltaposni, addig pedig a megfelelő sakkbábuk tologatásával foglalják ela fontos mezőket, mint a függetlenség napja című filmben…
OSZD MEG másokkal is!