Egyszerre zseniális és megható! Itt a „Bolygónk, a Föld” második évada!

2016. november 8., kedd




David Attenborough Bolygónk, a Föld című sorozatának folytatása nemrég debütált Nagy-Britanniában. A dokumentumfilm sorozat első részét közel 9 millióan látták, és az év egyik legmeghatóbb és legzseniálisabb természetfilmjének tartják! Nézd meg te is a film előzetesét!

Nem túlzás azt állítani, hogy a Planet Earth, azaz a „Bolygónk, a Föld” című természetfilm sorozat annak idején az egyik legjobban kivitelezett és legérzelmesebb dokumentumfilm volt a témában.

Az öt évnyi forgatással és gyártási folyamatokkal együtt ez a legdrágább televíziós ismeretterjesztő sorozat, amelyet a BBC valaha is készített.

Azonban a kemény munka megtérült, mert osztatlan kritikai és közönségsiker követte a sorozat vetítését, és mindenki rácsodálkozhatott a Földre, és annak élővilágára, ahogyan azelőtt még sohasem láthattuk.

Egészen 10 évet kellett várni, mire elkészült a második évad, amit teljesen új, sokkal fejlettebb technológián alapuló kamerákkal és eszközökkel lett megvalósítva és felvéve.

A sorozat második évadához kijött előzetes – melyet lent is megtekinthetsz – pedig egyszerre zseniális és megható.

A dokumentumfilm sorozatért David Attenborough természettudós felel, aki ezúttal nem volt ott a forgatásokon, hangját azonban a második évadban is hallhatjuk majd.

Természetesen most is több éven keresztül, a legmodernebb eszközök és technológiák felhasználásával, összesen 117 alkalommal, 40 országban forgattak.

A sorozat zenéjének a megkomponálásához ne akárkit kértek fel, mint a Batman-filmeket és az Oroszlánkirályt is jegyző Hans Zimmert.

Sokkal közelebbről tekinthetjük meg mosta z állatokat, már-már testközelben vannak, és úgy érezhetjük, hogy megérinthetővé válnak.

Ezt annak is köszönhetjük, hogy sok felvételt speciális drónokkal vettek fel, a lehető legmodernebb kamerarendszerekkel.

A dokumentumfilm sorozat nemrég debütált Nagy-Britanniában, ahol 9 millióan tapadtak a képernyőre aznap, és már most arról beszélnek sokan, hogy új klasszikus született.

A megható, olykor szívszorító pillanatokkal teli világraszóló kalandot hamarosan magyar narrációval is átélhetjük!

érdekesség természet állatvilág érekes


Megtekintések száma: 39944





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet