Tervezett hazugságban, globális illúzióban éljük életünk?
Min van, ha az életed a lehető legnagyobb hazugságban éled? Mi van, ha nem a valóságot látod, és mi van, ha mindvégig megvezettek?
Könnyen lehet, sőt, szinte biztos, hogy ez a helyzet. Elmondjuk hogyan, és miért, de figyelmeztetünk: a cikk végére te is fel akarsz majd ébredni, lázadni akarsz a világ, és a rendszer ellen. Készülj!
Eleve úgy születtünk meg, hogy idővel felnőve ne a saját céljainkat, hanem mások céljait, a rendszer céljait valósítsuk meg. Ne önmagunknak éljünk, saját boldogságunkat keresve, hanem a rendszert szolgáljuk. Azt a kollektív „hangyabojt”, melyben élünk, és melynek akaratlanul is a részesei vagyunk.
Valamikor a kezdetek kezdetén, amikor megszületünk, még mindannyian szeplőtlenek vagyunk a világ bűneivel szemben. Minden egyes tett, cselekedet, vagy élmény egy új kaland. Egy váratlan dolog, egy felfedezés. Azonban idővel az utunk megváltozik.
Elkezdünk akaratlanul is a rendszer részévé válni, és beépülni. A szürke hétköznapok egyre szürkébbé válnak.
Ironikus módon ahogyan egyre okosabbak leszünk, egyre több tudást tömnek a fejünkbe az iskolapadokban, annál beszűkültebb látókörünk lesz a világra. Mintha a végén már csak egy kulcslyukon át látnánk azt, amire gyerekkorunkban még rácsodálkoztunk.
Megtanítanak minket arra, hogy kevesebbet gondolkodjunk. Hogy fogadjuk el a készen kapott válaszokat, mert azok az igazi válaszok, és ha megkérdőjelezünk valamit, azért büntetés jár, és a társadalomból való kirekesztés.
Hisz az, aki kérdez, az a rendszer ellen van. veszélyezteti a jó bejáratott dolgok menetét, és azt, hogy ezek a dolgok mindig ugyanúgy menjenek végbe. A boldog tudatlanság ennek fényében még boldogabbnak látszik.
A napok, amik korábban időtlenek voltak, most már betervezettek. Ezt jelentené felnőni? Hogy szabadok legyünk?
Minél nagyobb a függetlenségünk, annál több egzisztenciális problémával nézünk szembe. Mielőtt elkezdenénk a nagybetűs életet, már eladósítjuk magunkat. Hiteleket veszünk föl, hogy létezzünk. És létezünk, hogy hiteleinket visszafizessük.
Eközben lemaradunk mindenről, aminek fontosnak kellene lennie az életben.
Nap, nap után dolgozunk. A szürke napok összefolynak, egyre unalmasabbak lesznek, miközben a híradókban folyamatosan butítanak minket. Globális szintű agymosás zajlik, melyet nem kerülhetünk be, mert napjainkra nem csak a televízióunott fekete dobozából áramlik be a moslék, hanem a rádiókon, újságokon is.
Miközben azon rágódunk, milyen borzalmak történnek a világban, nem vesszük észre a legborzalmasabb dolgokat, melyek a mi életünkben lezajlanak.
A másoktól való eltávolodást, a szeretteinktől való elhidegülést. Azt, hogy évek repülnek el, és lemaradunk minden fontos dologról az életben. Azokról a pillanatokról, melyek olyan érzelmeket közvetíthetnek, melyek örökkévalósággá merevíthetik ki az életünk egyes állomásait.
S miközben az időtlen csarnokban állunk majd, már réges-rég megüdvözülve, azon merengve, hol rontottuk el, rá fogunk majd jönni, hogy az egész nevetségesen egyszerű volt: annyi mindössze a titok, hogy ÉBREDJ FEL, és LEGYÉL OTT azokon az eseményeken, melyet IGAZÁN számítanak NEKED!
Ne az anyagiak vezéreljenek. Ne hagyd, hogy a média tovább mossa az agyad!
A világban ne a borzalmat és a veszélyt lásd meg, hanem a reményt és a LEHETŐSÉGET! A lehetőséget arra, hogy boldog legyél. A lehetőséget arra, hogy SZERESS! A lehetőséget arra, hogy ADJ, és hogy MERJ igazán NAGYNAK lenni!
OSZD MEG másokkal is!