El tudod mondani, mit jelent magyarnak lenni?

2017. március 4., szombat




Az utca emberét kérdezték meg, mit jelent szerintük magyarnak lenni. Nézd meg, mit válaszoltak!

Szirmai Márton rendezésében elképesztő ötperces kisfilm jelent meg az interneten 2015-ben: "hétköznapi" emberek üzenhettek a 70 éve elhunyt Radnóti Miklósnak.

Arról beszéltek ugyanis, hogy mit is jelent pontosan ma magyarnak lenni.

Radnóti Miklós

NEM TUDHATOM

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülõhazám itt e lángoktól ölelt

kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Belõle nõttem én, mint fatörzsbõl gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel

egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,

tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,

s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon

a házfalakról csorgó, vöröslõ fájdalom.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,

s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;

annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,

de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;

az gyárat lát a látcsõn és szántóföldeket,

míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,

erdõt, füttyös gyümölcsöst, szöllõt és sírokat,

a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,

s mi föntrõl pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,

az bakterház s a bakter elõtte áll s üzen,

piros zászló kezében, körötte sok gyerek,

s a gyárak udvarában komondor hempereg;

és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,

a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,

s az iskolába menvén, a járda peremén,

hogy ne feleljek aznap, egy kõre léptem én,

ím itt e kõ, de föntrõl e kõ se látható,

nincs mûszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bûnösök vagyunk mi, akár a többi nép,

s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,

de élnek dolgozók itt, költõk is bûntelen,

és csecsszopók, akikben megnõ az értelem,

világít bennük, õrzik, sötét pincékbe bújva,

míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,

s fojtott szavunkra majdan friss szóval õk felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

Ha tetszett a videó, ne felejtsd el megosztani!

Forrás: Tudnodkell.info

érdekes érdekesség magyarsag magyar


Megtekintések száma: 22765





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet