Nagy döntést tett, családjáért!
Esztergom —Gyakorlatilag már csak a családjának él Ambrus Attila (53), pedig a korábban a Viszkisként elhíresült egykori bankrabló nem vetette meg a jó italokat. Az egykori jégkorongozó 1993 és 1999 között 30 pénzintézetet rabolt ki, majd rács mögé került.
Tizenhárom év után szabadult, jó útra tért, kitanulta a keramikus szakmát és abból tartja el a családját, ám egykori védjegyét, a jóféle viszkit szabadulása után sem vetette meg. Egészen mostanáig! A tavaly a TV2-n futott Farm VIP-ben szereplő Ambrus ugyanis a műsorban ráébredt, megromlott a kondija, ezért életmódot váltott, újra edzésbe állt és a poharat is letette.
– Rá kellett jönnöm, hogy a kondim már egyáltalán nem olyan jó, mint gondoltam. Ez egy kicsit elszomorított, úgyhogy eldöntöttem, ez így nem mehet tovább. Az utóbbi időben komoly nyomás volt rajtam, iszogattam is, aminek véget kellett vetni. A pálinkát sose bírta a májam, hamar megárt, ezért nem is főztem, pedig a sok gyümölcsömből megtehettem volna, de én inkább maradtam a viszkinél. A bourbont és a japán párlatokat szerettem, de ennek vége, a piát nyugdíjaztam, már nem viszkizik a Viszkis – jelentette ki a Blikknek Ambrus Attila.
Helyette inkább edzésbe állt, hogy visszaszerezze a kondiját, és még egy sajátságos terheléses tréninget is kitalált magának.
– Anna lányom már 14 kiló, így vele a hátamon szoktam túrázni a Börzsönyben, emellett a börtönben hosszú évekig csinált, saját testsúlyos légiós edzést is újrakezdtem – mesélte Ambrus, akinek a járvány ellenére van munkája. – A nap jelentős részében a műhelyben vagyok, szerencsére sok rendelésem van. Nem tudom, mikor áll vissza a régi rend, de így is akad feladat bőven, sokan vannak nálam rosszabb helyzetben.
Ambrus egy felvidéki mester segítségével új kollekciót is tervezett, amelynek első darabjai hamarosan elkészülnek.
– Huszonharmadikától, szombatonként megint kint leszek a dunaharaszti piacon. Olyankor hajnali háromkor kelek, de örülök, hogy a termelői piac nyitva maradt – mondta az egykori bankrabló, aki tavasztól gyümölcsösében is megkezdi a munkát. – Az életem értelme a családom, a legnagyobb ajándék pedig a kislányunk. Neki akarok erkölcsileg és anyagilag mindent megadni, amihez még sokáig jó kondiban kell lennem!
Nem akar több gyereket
Ambrus Attila élete leszörnyűbb pillanatának tartja, amikor a bíróság 17 éves börtönbüntetésre ítélte. A legboldogabbnak pedig azt, amikor megszületett imádott kislánya, Anna.
– Már kevesebb van előttem, mint mögöttem… Anna is nehezen, lombikprogramban született, de az volt életem legboldogabb pillanata – mondta Ambrus. – Örülünk, hogy egészséges, de nem tervezünk már új babát. Ő az életem értelme, miatta termelem a biozöldséget, -gyümölcsöt, miatta tanultunk meg befőzni és kenyeret sütni!