Élet van a Plútón! Bizarr űrlények nyomait fedezték fel a műholdas képeken?

2017. augusztus 19., szombat




A naprendszer talán nem is olyan elhagyatott, mint korábban gondoltuk. Sőt, most beigazolódat, hogy itt fogjuk felfedezni a földönkívüli életet. Méghozzá egyenesen a Plútón!

A Plútón ugyanis a NASA műholdjai által készített egyik felvételen egy hatalmas "űrcsiga", vagy valamiféle csúszómászó látható. A felszínen több ponton is látni véltek hasonlót.

A bizarr entitást a New Horizon szonda készítette a Plútó mellett haladva. A felvételen valóban egy olyan dolgot látni, amit soha azelőtt nem láttak még sem a Plútón, sem más bolygó felszínén.

Az összeesküvéssel foglalkozó szakemberek szerint végre egy olyan anyag került elő, melyen egy tényleges életforma látható. A NASA egyelőre szűkszavú a felfedezést illetően.

Az azonban sokakban megragadt, hogy korábban maga a NASA utalt arra, hogy a földönkívüli életet talán majd egy szép napon itt a naprendszerben fogjuk megtalálni.

Mintha már akkor tudott volna valamit - merő véletlenül - az amerikai űrügynökség...

Természetesen ahogy azonnal szárnyra kaptak a pletykák arról, hogy valamiféle élőlény látható a felvételen, azonnal elkezdték cáfolni. Ugyan ők maguk nem tudták megmagyarázni, annyit mondtak, hogy AKÁR fagyott nitrogén tömb is lehet az a sötét folt, mely egy élőlényre emlékeztet.

Ehhez azonban extrém körülményeknek és környezetnek kell fennállnia, pláne, hogy úgy viselkedjen ez a fagyott anyag, mint a folyadék.

A felvételen sokak szerint egy óriási, puhatestű élőlény látható, melyet a NASA egy titkos misszió keretében meg is szeretne a jövőben vizsgálni majd, vagy talán már meg is tették a világ tudta nélkül.

Egy biztos: rejtélyes módon még nem találtak hasonló formáció, sem anomáliát, ami erre hasonlítana: így adódik a kérdés: ténylegesen mi is lehet ez a valami a Plútó felszínén? OSZD MEG másokkal is!

OSZD MEG másokkal is!

tudomány nasa összeesküvés plútó


Megtekintések száma: 53559





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet