Elhunyt Dr. Horváth István biológus: az antikoleszterin felfedezője, és a gyógyszermaffia ádáz ellenfele

2018. május 10., csütörtök




Gyászolja az egész gyógyszerlobbival szemben álló valódi tudomány.

Az életében nem ismerték el, sőt, a gyógyszeripar üldözte is. 

Ő volt a művér és az antikoleszterin felfedezője. Ő ugyanis rájött a gyógyszeripar és az egészségügy egyik nagy hazugságára.

Megpróbálta fellebbenteni a fátylat az egész betegség gépezetről, és ezzel sokak tyúkszemére lépett az orvosi közösségben.

A munkássága legjelentősebb eredményének az antikoleszterin antitest felfedezését tartotta, amely oltással gyógyítja az érelmeszesedés.

Sokat küzdött az eljárásának törvényesítéséért, azonban a gyógyszeripari kötődésű szervezetek ott tettek keresztbe neki, ahol csak lehetett.

Széruma egyedül Magyarországon évente tíz-tizenötezer 45-65 éves ember életét menthette volna meg. 

Bár idegen országok készek lettek volna bármennyit fizetni érte, Dr. Horváth István nem adta, ragaszkodott ahhoz, hogy felfedezése Magyarországot gyarapítsa.

Kommandósok rajtaütésszerűen lefoglalták kutatásainak eredményeit, ő ellene pedig büntető per indult. 

Az első fokon meghozott, felfüggesztett börtön büntetést a Fővárosi Ítélőtábla ugyan pénzbírságra enyhítette, de a tudós kutató élete ráment az évekig tartó meghurcoltatásra.

A Magyarok VIII. Világkongresszusa 2012-ben határozatban állt ki Dr. Horváth István mellett, és kérte világraszóló felfedezésének állami elismerését, támogatását.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 12830





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet